1999-es Szöuli Autószalon
1999. június


1999.06.23. 3. Szöuli Autószalon (1999. április 28. - május 6.)
Dél-Koreában május elején tartották a 3. Szöuli Autószalont. A kétévenként rendezett autókiállítást 1995-ben tartották meg először, amikor az addig csak licenc alapján épített, öreg típusaik helyett már igazi, önálló újdonságokat kezdtek tervezni. Az 1999-es autószalon látogatójaként elmondható, hogy Dél-Korea elérte azt a fejlődési szintet, amelyet a japánok produkáltak a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején. Az eddigi látszólagos álomból, újdonságok hiányából szinte varázsütés-szerűen ébredt a dél-koreai autóipar, és a jelenlegi, elismerést érdemlő modellpaletta mellé elképesztő kavalkádot, közel félszáz újdonságot mutatott be a három gyártó.



1999.06.23. Daewoo-újdonságok
Daewoo Mirae Daewoo Nubira
A Daewoo Motors standján hat újdonság és a jelenlegi modellpaletta pompázott. Az igazi szenzáció a Nubira II. Az igen rövid idő, mindössze két év után leköszönő elődmodell az új modellpaletta egyik tagja volt, ám a többitől eltérő front-részével elütött azoktól. A Nubira II. egyik újdonsága a Lanoshoz hasonló orrkiképzés, és a jellegzetes első fényszórók közé zárt osztott Daewoo-hűtőmaszk. Két szériamodellből átalakított különlegesség is a látogatók kedvence lett. A Matiz Canvas Top egy nyitott tetős autó érzését adó Matiz verzió. Az első üléssorban helyet foglalók felett keménytető és napfénytető, míg a hátsó utasok feje felett hátrahajtható vászontető található. A 3,5 méter hosszú csöppség eltérően az alapmodelltől mindössze háromajtós, motorja a 796 köbcentiméteres, befecskendezéses SOHC erőforrás, amely 52 lóerős. A Korando Camping Car a megvásárolt SsangYong terepjárójából készült. A háromajtós Korando hátsó része bukókeret-szerű, nyitott, a magasan tartott hátsó csapóajtót lehajtva vízszintes platót kapunk. A Camping Car motorja 2874 literes, 120 lóerős. Alapfelszerelés a színes utastér-kárpit, a tetőre szerelt fényszórókészlet és az alumínium keréktárcsa. Két tanulmányutó szerepelt még a Szöuli Autószalonon. A DMS-1 nevű egy kis szabadidőautó-koncepció. A Matiz alapjaira épülő csöppség 3.495 méter hosszú, 1,495 méter széles és 1,58 méter magas. Magasra emelt karosszériája és nagyméretű, 215/70 R16-os gumiabroncsai terepjárós jelleget adnak a kocsinak. Motorja a Matiz 0,8 literese 65 lóerősre felpumpált teljesítménnyel. A karosszéria különlegességei a felfelé törekvő övvonal és az üvegtető. A Mirae egy sportkocsi-tanulmány. A 4,16 méter hosszú, 1,85 méter széles és 1,32 méter magas kupékarosszéria jellemzői a lágy vonalak és a nagy üvegfelületek. A tengelytáv igen nagy, 2,73 méter. A motorházfedél alatt egy XS6 nevű 2,5 literes hathengeres dolgozik. A 2492 köbcentiméteres, befecskendezéses, 24 szelepes DOHC erőforrás 170 lóerős teljesítményét 5300-as percenkénti fordulatszámon adja le. A bonyolult nevű, háromajtós, Matiz-alapú DMS5-III. alumínium szendvicsszerkezetű motorházfedelet kapott, ezzel is növelve a biztonságot. Az elektromos autó hatótávolsága 200 km, végsebessége 124 km/óra, gyorsulása 12,8 másodperc 0-100 km/órára, akkumulátora Ni/Mh-rendszerű. Utastérében navigációs rendszert találhatunk.



1999.06.23. Hyundai-újdonságok
Hyundai Tiburon Hyundai Trajet
A Hyundai összesen kilenc újdonsággal és tucatnyi sorozatgyártású modelljével jelentkezett Szöulban. A legnagyobb szenzációt a Tiburon Turbulence jelentette, amely a nálunk Coupé néven ismert Tiburon legújabb generációja. A gyár egyszerűen csak "Korea első és egyetlen sportkocsija"-ként reklámozza. A szép vonalú karosszéria front-része különlegesen agresszív lett a dupla fényszóróknak és a sok levegőbeömlő-nyílásnak köszönhetően. A hátsón csak az új formájú lámpák jelentik az újdonságot. A 4,345 méter hosszú Turbulence motorja 2,0 literes DOHC négyhengeres. A Starex Conversion az amerikai tárgyalóbuszokat vette mintául, a gyár üzletembereknek, VIP személyeknek ajánlja. A tágas belsőben számítógép-asztal, függönyök, magasított tető, bőrborítású elektromos mozgatású ülések teszik otthonossá a teret. A furgon méretei: 5,035 méter hosszú, 1,88 méter széles, 2,24 méter magas, 3,08 méteres tengelytáv. Az Euro-1 nevű roadster-tanulmányt már az 1998-as Genfi Autószalonon is bemutatták, és Szöulban is "jellegzetesen európainak" minősítették. A kétüléses 3,725 méter hosszú, és mindössze 1,15 méter magas. Motorja a Tiburon 2,0 literes DOHC négyhengerese, amelynek teljesítménye itt 380 lóerő. A sebességváltó hatsebességes, automata tengelykapcsolós. Az Euro-1 215/50 R17-es kerekeken gördül.
Hyundai Santa Fe Hyundai Tutti
Az FGV-II. Korea első hibrid elektromos autója, amelyet már a 21. századra készített a Hyundai. Olyan előírások alapján fejlesztik tovább a koreaiak, amely megfelel már az Egyesült Államok 2003-as környezetvédelmi szabványának. A négyajtós karosszéria 4,385 méter hosszú. Eddig csak kémfotókon volt látható, most tanulmányautóként is bemutatkozott Trajet néven. A számítógépes designnak köszönhetően a karosszéria letisztult, szép vonalú. Az elsőkerékhajtásos minibusz utasterében kivehető ülések találhatóak, oldalajtajai csúsztathatóak. Hossza 4,71 méter, szélessége 1,86 méter, magassága 1,733 méter. A 4,5 méter hosszú Santa Fe szabadidős terepjáró már az idei Detroiti Autószalonon is bemutatkozott, most fiatalosabb, kéttónusú karosszériával és agresszív orr-résszel prezentálta a Hyundai. A Tirol terepjáró méreteiben megegyezik a Santa Fe modellel, de formája sokkal közelebb áll a sorozatgyártáshoz. Amerikai stílusú, lehajtható hátsó csapóajtaja, navigációs rendszere és állandó összkerékhajtása van. A Highland kapcsolható négykerékhajtásával és nagy méreteivel az amerikai nehézsúlyú terepjárók piacára érkezik majd. A Tutti nevű mini egy sportos kisautó és egy városi áruszállító előnyeit egyesíti. Hossza 3,545 méter, szélessége 1,515 méter, magassága 1,615 méter.



1999.06.23. Kia-újdonságok
Kia Visto A Kia Motors összesen 23 autót mutatott be, ebből több mint tíz tanulmányautót. A látogatók többek között megcsodálhatták a Retona terepjáró legújabb generációját, a mozgássérülteknek készült Carnival egyterűt, a LUV nevű hibrid meghajtású autót, valamint a teljes modellpalettát. A Formula KIA nevű autó leginkább egy Formula-1-es versenyautóra hasonlít, ám jóval kisebb annál, a Kia ezzel a modellel egy kupasorozat indítását tervezi. 1,8 literes motorja 151 lóerős. A Shuma versenyautó változata harsány színekkel hívta fel magára a figyelmet, kétliteres négyhengerese 220 lóerőt enged szabadjára. Az egyik nyitott roadstere mindössze 3,7 méter hosszú és 1 méter magas, 1,5 literes motorjának teljesítménye 105 lóerő. Az egyterű modellek sorában a legkisebb a Carstar. 2,0 literes motorja benzines vagy LPG gázos üzemmódban használható. A Carens nevű egyterű benzin-, vagy gázüzemű. 1798 köbcentiméteres négyhengeres erőforrása 130 lóerőt teljesít, legnagyobb sebessége így 190 km/óra. A hétüléses, tiszta vonalú Carens 4,45 méter hosszú, 1,73 méter széles, 1,6 méter magas. Igazi nagyméretű furgont is prezentáltak, amely 5,19 méter hosszú. 2,5 literes motorja 175 lóerőt teljesít. Az RV minibusz 4,778 méteres, motorja 3,5 literes 220 lóerős. A Pride utódjaként a Visto nevű ötajtós miniautó a Hyundai Atos és a Daewoo Matiz ellenfeleként kerül sorozatgyártásba. Sebességváltója félautomata. A standon felállítottak egy futurisztikus Millennium 2020 nevű szimulátort is.


««« előző oldal 1 | 2 | 3

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2001 | Car Page | Csordás Gábor