1999. június


1999.06.23. Mercedes-Benz C-osztály
Mercedes C-osztály A Mercedes-Benz a nyolcvanas években a piac nagy meglepetésére bemutatta a 'Baby Benz'-nek nevezett középkategóriás modelljét, a 190 E-t. Akkor még nem is számítottak rá, hogy ez a típus, és utódja, a C-osztály, valamint ennek különféle karosszéria-változatai milyen hatalmas népszerűségnek örvendenek majd. A 4,5 méter hosszú, W 203-as kódnevű utód valószínűleg még idén, de legfeljesb jövő év tavasszal már bemutatkozik. Az eddigi variánsok (C-T kombi, CLK kupé, CLK kabrió, SLK roadster) egy újdonság is csatlakozik, amellyel a BMW 3-as Compact ellen szállnak majd harcba. A CL elnevezésű alsó-középaketgóriással a BMW-től, az Audi A3-astól és a VW Golftól szeretnének vevőket elcsábítani. A karosszéria vonalai sokkal lekerekítettebbek lesznek, érdekesség a közös bura alá kerülő két kerek fényszóró, valamint az S-osztályoséhoz hasonló hátsó lámpák. A motorkínálat az 1,8 literes (122 lóerős), 2,0 literes (140 vagy 190 lóerős) négyhengeresekből, a 2,4 literes (170 lóerős) és 2,8 literes (204 lóerős) hathengeresekből, valamint az új common-rail rendszerű dízelmotorokból áll (1,8-tól 2,7 literig, 102-től 165 lóerőig). A felszereltség az eddigieknél még gazdagabb lesz, amelybe a hatsebességes kézi, vagy CVT fokozatmentes automata is beletartozik, valamint a Keyless-Go ajtónyitó rendszer és nyolc légzsák, beleértve a fejlégzsákot is. A bemutató 2000 nyarán lesz.



1999.06.23. Mercedes-Benz E-osztály
Mercedes E-osztály Négy évnyi gyártás után felfrissíti a Mercedes-Benz a nagykategóriás E-osztályt: enyhén változik a design, új CDI-motorok és módosított elektronikus rendszer jelenti az újdonságot. Összesen 1800 apró változás történt a típuson, így még tovább tökéletesedett az első "négyszemű" Merci. Két centiméterrel lett hosszabb a karosszéria, továbbá stilisztikailag frissült a hűtőrács és a lökhárító. Négy új motor is rendelhető ezentúl: 4, 5 és 6 hengeres, variálható geometriájú, töltőlevegő-visszahűtős, turbófeltöltött common-rail dízelmotorok. A négyhengeres 200 CDI 115 lóerős, míg a 220 CDI 143 lovas, nyomatékuk 250 és 315 Nm. Az öthengeres az E270 CDI modellbe kerül, teljesítménye 170 lóerő, 370 Nm-es nyomatéka már 1800-as fordulatszámon jelentkezik. EU norma szerinti átlagfogyasztása mindössze 6,9 liter 100 km-en. A legnagyobb az E320 CDI verzió, melynek 3,2 literes erőforrása 197 lóerőt ad le, szédületes 470 Nm-es maximális nyomatéka 2600-as fordulatszámtól áll rendelkezésre. Az eddig is elérhető benzinmotorok teljesítménye 115-től 354 lóerőig terjed. Bővült a felszereltség is: fejlégzsákok, ESP, navigációs rendszer, CD-lejátszó, vagy opcionálisan televízió is lehet az autókban. Az új E-osztályosok árusítása júliusban indul.



1999.06.23. Opel Astra Coupé
Opel Astra Coupé Hosszas várakozás után a General Motors végre bemutatta az Astra Coupé modellt. A Calibra helyét betöltő típus először a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a közönségnek már Opel márkajelzéssel, majd októberben a Londoni Autókiállításon jobbkormányos kivitelben is. A korábbi Calibra és Tigra sportkocsikkal ellentétben az Opel most nem egy teljesen új formát alkotott a meglévő alapokra, hanem a 4,267 m hosszú kupé megőrizte az alapmodell főbb vonalait. Laposabb lett a szélvédő, alacsonyabb a tetővonal, a nagyobb méretű ajtókon keret nélküli ablakok kaptak helyet. Módosul még a hűtőmaszk, több lesz a spoiler és a levegőbeömlő-nyílás. A futóművet és a felfüggesztést a Lotus vette kezelésbe, az autót 20 mm-rel ültették le. Az utastér is sportosabb lett, ám nagyrészt emlékeztet az alapmodellre, a hátsó üléspad helyét két kisebb, kagylós ülés vette át. Az olasz Bertone cég végzi a tervezési és gyártási folyamatokat, ők alakítják majd ki a Coupé alapjára a Cabriolet modell végső formáját is, és mindkét típus a torinói új gyárukban készül majd. Az Astra Coupé szíve az Opel könnyű, takarékos és erőteljes Ecotec motorcsaládja. Az alapmotor az 1,8 literes, 16 szelepes négyhengeres, 115 lóerős teljesítménye 206 km/órás végsebesség eléréséhez elegendő, álló helyzetből 100 km/órás sebességre 9,9 másodperc alatt gyorsul. Ennél nagyobb élményt nyújt a 2,2 literes, szintén 16 szelepes négyhengeres. Ugyanez a 147 lóerős motor hajtja majd a jövőre piacra kerülő Speedster kétülésest. 220 km/órás végsebessége és 8,5 másodperces gyorsulása ígéret a sportos autózásra. A csúcsmodell a Coupé Turbo lesz, amelyet 2,0 literes, 16 szelepes, 190 lóerős turbómotor hajt. Legnagyobb sebessége 240 km/óra, nulláról százas tempóra mindössze 7,2 másodperc alatt gyorsul fel. A biztonságról hárompontos övek, övfeszítő, első és oldalsó légzsákok gondoskodnak. A riasztós központi zár távirányításos. A vásárlókhoz csak 2000 nyarának elején érkeznek meg az első kupék, így a mostani bemutatóhoz képest még egy évvel később. A General Motors szerint az Astra Coupé előnyös kategóriájú, hiszen az alsó-középkategóriás modellek alapjára épült kupéknál (Renault Mégane Coupé, Fiat Coupé) jóval nagyobb belsőt kínál, így a középkategóriás kupék (Ford Cougar, Honda Integra, Toyota Celica) vetélytársa is lehet. A Cabriolet a 2000-es Párizsi Autószalonon mutatkozik be, teljes értékű négyüléses modell lesz, vászonteteje elektromos mozgatású.



1999.06.23. Peugeot 306
Peugeot 306 A Peugeot utoljára frissíti fel az alsó-középkategóriás 306-os sorozatot, mielőtt a 307-es néven futó utód megjelenne. A 2000-es modellévre tervezett 306-osok karosszériája immár teljes mértékben színre fújt, fényszóróit pedig a 406-oshoz hasonlóan tiszta üveg borítja. Ezentúl alapfelszereltség az utasoldali légzsák és az alumínium sebességváltó foglalat, továbbá módosítások történtek a fogyasztás csökkentésére.



1999.06.23. Seat Ibiza és Cordoba
Seat Cordoba Seat Ibiza
A Volkswagen-csoport kötelékébe tartozó Seat az idei, 1999. május 22-30. között rendezett Nemzetközi Barcelonai Autószalonon mutatta be a megújult Ibiza és Cordoba modelleket. A friss külső és teljesen új belső tér, jelentős fejlesztések a biztonság, komfort és felszereltség terén sokat javítottak az 1993-ban bemutatott, VW-platformra épült Ibizán és Cordobán. Az új front-résszel a kiskategória és az alsó-középkategória határán piacra lépő modellek immár szervesen illeszkednek a Toledo által megkezdett sorba. Az eddig összefüggő lámpatesttel beterített, sportos hátsó helyett különálló lámpák és hatalmas Seat-embléma kapott helyet, amely alatt rejtőzik a csomagtartó-nyitó gombja. A motorkínálat szélesebb mint valaha: az 1 literes 50 lóerőstől indul, a jól bevált 1,4 literes 60 lovas, valamint 1,6 literes 75, illetve 100 lóerős erőforrásokon keresztül egészen az új, 1,8 literes, 20 szelepes, 156 lóerős turbómotorig terjed, amely kiváló menetdinamikát biztosít a kis Ibizának. A dízelek sorát a 68 lóerős 1,9 SDI, a 90, és a 110 lóerős 1,9 TDI alkotja. Az utastérben új műszerfal és kicserélt ülések jelentik az újdonságot. A Cordoba a kiskategóriás családi autók piacán száll harcba. Az Ibizára épülő kétajtós SX és négyajtós modellek mellett a funkcionális Vario is elérhető. A Cordoba alapjaira máris bemutatta a gyár a rali világbajnokságban induló Cordoba WRC-t, amelynek tervezéséért a cég innovációs díjat kapott.



1999.06.23. Suzuki Wagon R+
Suzuki Wagon R+ A Suzuki Japánban bemutatta a népszerű Wagon R+ kisautó legújabb generációját, amelyet már a General Motorsszal közösen fejlesztett, és a szigetországi modell módosított verziója Esztergomban készül majd az ezredforduló után. A legfőbb módosítások a karosszériára vonatkoznak, így az Európában nem túl népszerű dobozforma jelentősen lekerekedett, modernebb, divatosabb lett. A magas építésű kisautó hossza 3,51 méter, szélessége 1,62 méter, utastere pedig az eddigi típusénál is tágasabb. A négy teljes értékű ülés sokféleképpen variálható, a jobb első ülés ledöntésével közel két méter hosszú tárgyak is szállíthatóak, hátradöntésükkel pedig ággyá alakítható. Az első üléstámla előrehajtásával étkezőasztalhoz jutunk, valamint számos tárlórekeszt és kesztyűtartót is kihasználhatunk. Az első ülések alatt kivehető, elvihető kosár rejtőzik. A műszerfalon a középkonzol tetején az Opel Corsa és Astra mintájára különálló kijelző kapott helyet. A kis Wagon R+ igen dinamikus, mozgékony, fordulókörének sugara 4,9 méter. Kétféle motorral kérhető Japánban: az 1000 köbcentiméteres 16 szelepes DOHC erőforrás 70 lóerőt teljesít 7000-es percenkénti fordulatszámon, míg ennek turbófeltöltéses változata 100 lóerős 6500-as főtengelyfordulatnál. Előbbi fogyasztása gyári éték szerint csupán 5,4 liter 100 kilométeren, utóbbi pedig négykerékhajtással is rendelhető. Az új motor tervezésénél nagy figyelmet fordítottak a környezetbarátságra, így az autó megfelel a LEV (Low Emission Vehicle) szabványnak. A Wagon R+ alapjára építi a General Motors is saját kisautóját, melynek előfutára a Genfi Autószalonon bemutatott Opel Concept A tanulmányautó volt, a végleges modell neve Opel Agila lesz.


««« előző oldal 1 | 2 | 3 következő oldal »»»

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2001 | Car Page | Csordás Gábor