 |
1998. február |
1998.02.16.
Audi Al2
A Mercedes után az Audi is megmutatta, hogy milyen kisautót tud építeni, igaz csak tanulmányautó formájában. Az A-osztályra hasonlító alumíniumautó igen könnyű, mindössze 750 kg, ennek ellenére 425 kilogrammal terhelhető. A 3,76 méteres kisautó karosszériája jól sikerült, légellenállási együtthatója csak 0,25. A dupla padlólemezes megoldásnak köszönhetően a 350 literes csomagtartó mellett egy 180 literes is található a padlószint alatt. A hátsó üléstámlák lehajtásával egy köbméteres raktér nyerhető. A motor egyszerűen szenzációs: az 1,2 literes háromhengeres erőforrás hengerenként ötszelepes. Ezzel a technikával 75 lóerős teljesítmény és 170 km/h-s végsebesség érhető el, mindössze 4,3 literes átlagfogyasztás mellett. A közvetlen befecskendezésnek köszönhetően az autó 112 Nm-es nyomatékával 12 másodpercen belül éri el a százas tempót. A biztonságra elöl négy, hátul kettő légzsák vigyáz, valamint automatikus távolságtartó és egy beépített mobiltelefon, amely baleset esetén önműködően hív segítséget. A tágas utastér műszaki újdonságokkal van tele: a fotocellás kesztyűtartó magától kinyílik, a tető pedig fényáteresztő, hosszanti merevítőkkel. A tengelykapcsoló automatikus, a váltó viszont kézi. A váltógomb, csakúgy, mint a dísztárcsák és a műszerfal elemei, különleges fényáteresztő műanyagból készült.
|
1998.02.16.
BMW 3-as sorozat
A BMW 3-as sorozatának utódja az 1998-as Genfi Autószalonon fog hivatalosan bemutatkozni. A design sok szempontból hasonlít a sikeres Ötös sorozatéhoz. A legömbölyített frontrész egyedisége a krómrácsos hűtőmaszk és a hullámos vonalú fényszórók. A rövid hátsó rész sportosságot sugároz, különlegesség a csomagtartófedélből kiképzett légterelő. A dinamikus hatást a laposabb tetővonal, a markáns, hangsúlyos kerékjárati ívek és a könnyűfém keréktárcsák erősítik. Az utastér BMW-hez méltóan ergonómikus. A műszerfal világos, rendezett, a kárpitozás és az utastérben felhasznált anyagok jó minőségűek. A megnövelt tengelytávolságnak köszönhetően nagyobb lesz a lábtér a hátsó üléssorban. Tavasszal a Hármas sorozat forgalmazását a 318i-vel kezdik 115 lóerővel. Később megjelenik majd a 316i (105 lóerős), 318is (140 lóerős), 323i (170 lóerős), a hathengeres 328i (193 lóerős) és a dízelek: 318tds (110 lóerős), 325tds (143 lóerős) és a hathengeres közvetlen befecskendezéses 320tdi (125 lóerős). Az autó 1999-ben kapható lesz 2,5 literes 160 lóerős common-rail dízellel is. Az árusítást májusban a négyajtós lépcsőshátúval kezdik meg, a Compact, a Touring kombi, a Coupé és a Cabriolet 1999 és 2001 között jelenik majd meg.
|
1998.02.16.
BMW M5
A bajor BMW gyár összes modellje sportosabb az átlagnál, de a típussorozatok M-változatai még ezen is túltesznek. Az új Ötös sorozat 18 colos alumínium keréktárcsákat, szélesebb gumikat és vastagabb lökhárítót, meg persze a bivalyerős motort kapja, mire M5-ös lesz belőle. A V8-as, ötliteres erőforrás több mint 400 lóerős, nyomatéka ötszáz newtonméternél is több lesz. A gyorsulás elképesztő, az M5-ös 5,5 másodperc alatt éri el a száz km/órás tempót, a gyorsulás 250 kilométeres sebességig tarthat, ugyanis itt leszabályoz az elektronika. Pedig a száguldás legalább háromszáz felettig tarthatna. A sebességváltómű szekvencionális. Az autó ára 124 ezer német márka lesz, de csak 1998 őszétől, ekkor kezdik ugyanis hivatalosan árulni a BMW M5-öst.
|
1998.02.16.
BMW Z07 Concept
A BMW múltidéző sportmodellt mutatott be: a Z07 formai elemei nagyon hasonlóak a negyven éve bemutatott BMW 507-es modellre. Ennek legjellegzetesebb ismertetőjelei az oldalsó levegőbeömlő-nyílás, a feltűnő orr-rész és a kompakt méret. A klasszikus külső viszont modern csúcstechnikát rejt: xenonlámpák világítanak az üvegbura mögött, a motor pedig az új M5-ös erőforrása. Az ötliteres V8-as több mint négyszáz lóerős, hozzá hatfokozatú szekvencionális sebességváltómű kapcsolódik. Ehhez viszonyítva az 507-es könnyűfém 150 lóerős V8-asa szinte semmiség. Az alumínium térvázas karosszéria kétféle változatban készül: targatetős kupé és roadster. A beltér kétszínű, a műszerek a középkonzol felett kaptak helyet. A széles gumikat 18 colos magnézium keréktárcsákra szerelték. A Z07 sorozatgyártása lehetséges.
|
1998.02.16.
Cadillac Seville
A Cadillac márka Seville nevű modelljének ez már az ötödik generációja, de a negyedikhez képest a karosszéria formája alig változott, leszámítva az apró formai simításokat. A hossz jelentősen rövidült: a korábbi 5,2 méterről öt méter alá csökkent a Seville mérete, ennek ellenére a beltér tágasabbnak érezhető. A motor erősebb lett: a V8-as Northstar 279 helyett 305 lóerős. Ez a motor egyébként más General Motors-modellben is megtalálható. Az elsőkerékhajtású autó kipörgésgátlót is kapott.
|
1998.02.16.
Daewoo d'Arts
A középkategóriás modellek leváltása és a nagykategóriás Leganza bemutatása után éppen ideje, hogy a kiszolgált Tico is utódot kapjon. A d'Arts-ra keresztelt városi csöppség 1998-tól kapható. A 3,5 méter hosszú autót négyhengeres motorokkal szerelik: a legkisebb 0,8 literes 52 lóerős, ezenkívül 1,0 és 1,2 literes erőforrásokkal is szállítják. A Daewoo a vevők elcsábítása érdekében háromféle felszereltségi fokozatban kínálja a modellt: a City az alapváltozat fantázianeve, a Sport légterelőket, könnyűfém keréktárcsákat és szélesebb gumiabroncsokat kap, a Style pedig igazi luxusmodell. Felszereltségéhez két napfénytető, bőrkárpitozás, krómdíszítések, küllős felni és kétszínű fényezés tartozik. Ha az autócskát olcsón adják majd, elsöprő sikerre számíthat.
|
1998.02.16.
Daihatsu NCX
Bár még csak tanulmányautóként mutatta be a többnyire kisautókat készítő japán Daihatsu az NCX nevű modellt a Frankfurti Autószalonon, valószínűleg másfél év múlva már gyártásba kerülhet. A 3,5 méteres kisautó karosszériája ötajtós, letisztult formája szériaautó látszatát kelti. A belső tér a méretekhez viszonyítva tágas, ez a magas, mégis lekerekített hátsó résznek köszönhető. A fabetétes műszerfal ergonómikus. Az NCX a motorját a Move-tól kapta, ezért szédítő menetteljesítményeket nem várhatunk majd, de mindenesetre takarékos fogyasztást biztosít. A biztonságra dupla légzsák, övfeszítő és överő-határoló vigyáz.
|
1998.02.16.
Fiat Seicento
A Fiat Cinquecento 1998-tól megújult külsővel lép színre. Az előrejelzés szerint Cinquecento (amelyik ötszázat jelent) helyett Seicentónak (hatszázas) hívják majd. Lényeges műszaki változtatásokra azonban nem lehet számítani, mert a költségvetést igen szerényre tervezték. A Fiat 600 az ötvenes évek Itáliájának legjellemzőbb autója volt. Ha a konstrukció nem is, a név valószínűleg újjáéled, népszerű kisautót szeretne a Fiat a Seicentóból csinálni. Ehhez csak egy módosítás kell a Lengyelországban gyártott Cinquecentón. A dobozszerű kiskocsi karaktere szinte teljesen megváltozik. Gömbölyded orra új formájú fényszórókat kap, a hátsó lámpák egyedien keskenyek. Új motor nem lesz, megmarad a 700, 900 és 1100 köbcentiméteres Sporting-változat.
|
1998.02.16.
Hyundai Atos
A dél-koreai Hyundai lefelé bővíti modellpalettáját. Az éppen felfrissített Accent-nél hatvan centivel rövidebb Atos 3,5 méter hosszú és 1,6 méter magas. A fejlesztése alatt még MX kódnéven futó autó négyszemélyes és rendkívül variálható és jól irányítható. A négyhengeres, egyliteres, hengerenként háromszelepes motor 59 lóerőt teljesít és dinamikusan mozgatja a nyolc mázsás Atost. Az 1998 elejétől árusított csöppség várhatóan 1,7 millió forintos alapáron kínál majd dupla légzsákot, ABS-t, központi zárat és klímaberendezést.
|
1998.02.16.
Kia Sephia
A kompakt Sephia olcsó árának és magas fokú használhatóságának köszönhetően most is népszerű. Egy családi autónál fontosak persze a méretek is: a nagyobb beltér és csomagtér érdekében a felfrissített Sephián a tengelytávolság hat centimétert, a teljes hosszúság tizenkét centimétert nőtt, így a Sephia 4,4 méter hosszú. A lépcsőshátú orr-része és hátulja gömbölyödött, formája barátságosabbá lett. A Sephia Leo nevű ferdehátú viszont markáns stílusjegyet kapott: a dupla kör alakú fényszórókat, amelyeket már láthattunk a Toyota Corollán is. Az alapmotor, az 1,5 literes 90 lóerős erőforrás mindkét karosszériaváltozatba bekerülhet, az újdonság, az 1,8 literes 110 lóerőst csak a ferdehátúba szerelik.
|
1998.02.16.
Lexus GS 300
A Toyota a Mercedes E-osztály és a BMW 5-ös sorozat konkurensének szánja luxusmárkájának, a Lexusnak GS 300 nevű típusát. A modell második generációja markánsabb külsőt, jellegzetes front-részt és különleges belsőt kapott. A 4,8 méteres karosszéria 15 centiméterrel rövidebb elődjénél, de a jobb térkihasználásnak köszönhetően nőtt a hátsó hely. A motor új konstrukció: a háromliteres soros hathengeres erőforrás 222 lóerős, hozzá ötfokozatú automata váltó kapcsolódik. Az 1,7 tonnás autó 8,2 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, a legnagyobb sebessége 230 km/h. A felszereltség bőséges: dupla első- és oldallégzsák, elektronikus légkondicionáló, CD-lejátszó, hifiberendezés és elektronikus menetstabilizáló - mindez alapáron csak 94000 német márkáért. Felárért navigációs rendszer is rendelhető érintéses képernyővel.
|
1998.02.16.
Mercedes-Benz Maybach
A hajdani Maybach luxusautók felelevenítése a Mercedes hasonló nevű tanulmányautója, amely valószínűleg megvalósul. A hatalmas limuzin az S 600 hosszított változatánál 56 centiméterrel nagyobb, így 5,77 méteres, tengelytávja 3,54 méter: ez hatalmas belsőt eredményez. A hátsó kényelem valóban a Rolls-Royce Touring Limousinéval vetekszik. A lábtér akkora, hogy kinyújtott lábakkal is utazhatunk, főleg ha hátratoljuk a hátsó ülést, kihajtjuk a beépített lábtartót és hátradöntjük az üléstámlát. Az utastér, mondani sem kell, bőrhuzatú fa és krómbetétekkel. A kényelem további eszközei: minibár kávéskannával és pezsgősvödörrel, kommunikációs rendszer mobiltelefonnal, faxszal, számítógépes kiépítéssel és Internet-kapcsolattal, televízióval, videóval, navigációs rendszerrel és hifiberendezéssel. A hátsó ülések felett elektronikusan sötétíthető osztott üvegtető ad elegendő fényt, a kényelmes utazásról aktív rugózású futómű gondoskodik. A magnézium- és alumíniumkeretes szénszálas műanyag karosszéria igen könnyű. Az alumínium motor hatliteres V12-es, teljesítménye 400 lóerő, hozzá egy ötfokozatú automata sebességváltó kapcsolódik. Elektronika szabályozza, hogy igénybevételtől függően hány henger működjön. A monstrum fogyasztása mindössze 12 liter száz kilométeren.
|
1998.02.16.
Opel Omega
Az Opel Omega számos műszaki újítással, jelentősen fokozott biztonsággal és sok új felszerelési részlettel indul neki az 1998-as modellévnek. A legérdekesebb újdonság a 100 LE teljesítményű, kétliteres, közvetlen befecskendezésű, négyszelepes turbódízel motor. Ehhez járul az oldallégzsák, az automatikus magasságállítású xenonfényszóró és a vonóerő-szabályozás. A kínálatot a fényezés új színárnyalatai, küllős könnyűfém kerekek, az átdolgozott belső tér divatos kárpitozása és a háromféle belső szín gazdagítják. Az új ECOTEC dízelmotorral felszerelt Omega kiemelkedő tulajdonsága a teljesítmény és a takarékosság kombinációja. A limuzint 186 km/órás csúcssebességhez segítő töltőlevegő-hűtős motor 1600 és 2750 fordulat/perc között 205 Nm nyomatékot produkál. Az Omega TDI mindezt példás szerénységgel ötvözi: az átlagfogyasztása mindössze 6,9 liter 100 kilométerenként. A dízel mellett ötféle további erőforrásból áll az Omega motorkínálata. Remélhetőleg a modellfrissítéssel az Omegák minősége is számottevően javul.
|
1998.02.16.
Rover Mini
Végre megszületett a csaknem negyven éves híres kisautó utódja. Az ACV 30 és Spiritual tanulmányautók után ez már a végleges változat, de az ezredfordulóig várni kell még rá. Az új Mini formai elemei az elődéhez hasonlók, ugyanakkor a modern idők stílusjegyei is felfedezhetőek. A BMW közreműködésével készült autócska 1,4 és 1,6 literes motorjai a Chryslertől származnak, s többféle karosszériaváltozatban készül majd.
|
1998.02.16.
Smart
A Swatch óragyár a Mercedessel együttműködve készítette el aprócska városi modelljét, amelynek a Smart nevet adta. A név eredetileg betűszó, de azt jelenti: ügyes, furfangos, szellemes, gyors, fürge, elegáns, ízléses, divatos, csinos. Dicséret a marketingeseknek: mindez remekül passzol az autóra. A 2,5 méter hosszú Smart 1,55 méter magas és csak két személyes, 150 literes csomagtartójába szinte semmi sem fér, de egy városi autónál ezek nem is annyira számítanak. Az ötletesség viszont sok helyen előfordul. A motor csak hatszáz köbcentiméteres, hogy elférjen a rövid orrban, de a turbóval mozgékonnyá teszi a csöppséget. A sebességváltó sem hagyományos: a kar felfelé tolásával fel, lefelé tolásával levált egy sebességet. A műszerfal a Bogárhoz hasonlóan egy műszert foglal magába, ami minden szükséges információt mutat. A nagyobb kényelem érdekében az utasülés 15 centiméterrel hátrább helyezkedik el, a kárpitozás a karosszériához hasonlóan kétszínű. A biztonságra légzsák és ABS vigyáz, felárért navigációs rendszer és mobiltelefon is rendelhető. A Smart nem olcsó, német ára 16.000 márka.
|
1998.02.16.
Suzuki C2
A japán Suzuki új roadsterét C2 névre keresztelte, az autó alapja a 660 köbcentiméteres Cappuccino, amelyet csak Japánban és Angliában forgalmaznak. Kívülről a fekete műanyag betéteket leszámítva nem vehetünk észre semmi különöset, az igazi érdekesség a motor. Az 1,6 literes erőforrás V8-as, biturbós, töltőlevegő-hűtős, hengerenként négyszelepes, négy vezérműtengelyes, változó szívócső-hosszúságú. A 250 lóerő és a 284 newtonméteres nyomaték ágyúgolyó módjára repíti a hátsó kerekeken át a kis, 850 kilogramm tömegű nyitott karosszériát.
|
1998.02.16.
Toyota Avensis
Bemutatták a Toyota középkategóriás modelljének, a Carina E típusnak az utódját. Az Avensisre keresztelt autó figyelemfelkeltőbb, modernebb, de harmonikus és letisztult vonalú karosszériát kapott. Annak ellenére, hogy az autó négy centiméterrel rövidebb elődjénél, a tengelytáv öt centiméterrel hosszabb lett, így a belső tér is várhatóan nagyobb lesz. A motorok változatlanok maradtak, néhány finomítástól eltekintve. Az 1.6, 1.8 és 2.0 literes benzines és a kétliteres turbódízelmotorok teljesítménye nőtt, míg a fogyasztásuk 0,3 literrel kevesebb. A gazdagabban felszerelt autó várhatóan kevéssel drágább lesz a Carinánál.
|
1998.02.16.
Volkswagen W12
A német Volkswagen új területekre merészkedik: legújabb tanulmányautójuk egy szupersportkocsi. Az 1991-es Tokiói Autószalonon bemutatott Audi Avusra meglehetősen hasonlító sárga W12 4,4 méter hosszú, 1,9 méter széles és mindössze egy méter magas. A karosszéria különlegessége a felfelé nyíló szárnyas ajtók és a középmotor, aminek köszönhetően az autónak két csomagtartója van: egy elöl, egy pedig a motor mögött. Ez az erőforrás az autó igazi különlegessége: két 2,8 literes VR6-os egybeépítésével született a W12-es motor, innen az elnevezés. Az 5,6 literes erőforrás 420 lóerőt teljesít, 530 newtonméteres nyomatéka hatfokozatú sebességváltón keresztül jut a kerekekhez. A motor kis helyen is elfér, hiszen rövidebb a Golf négyhengeresénél és könnyebb az Audi A8 4,3 literes V8-asánál. Így a szénszál merevítésű műanyag karosszériás kétüléses W12 csak 1,2 tonnás, ezzel elképesztő menetteljesítményt produkál.
|
Vissza az aktuálishoz
|
|