2004. február


2004.02.21. Maserati MCC
Maserati MCC Maserati MCC
A GT Coupé alapjaira épített Trofeo után újabb versenyautót mutatott be a Maserati. A Genfi Autószalonon bemutatkozó MCC már az idei FIA GT túrakocsi-bajnokságban indulni fog. Fejlesztése a Ferrari sportosztályával szoros együttműködésben folyik, így nem csoda, hogy a tesztelést is a maranellói márka fioranói tesztpályáján végzik. A szénszálas karosszériának köszönhetően mindössze 1100 kg tömegű versenyautót hatliteres, 620 lóerős V12-es motor mozgatja előre. Míg idén csak néhány versenyen állnak rajthoz, 2005-re már teljes szezont tervez a Maserati. Ekkorra kerül a kereskedésekbe a közúti használatra szánt változat is, MCS néven.



2004.02.21. Mitsubishi Colt
Mitsubishi Colt Mitsubishi Colt
Európa számára Genfben mutatja meg magát a Mitsubishi új kiskocsija, amely a DaimlerChrysler együttműködésének köszönhetően Smart Forfour néven is kapható lesz. A magas építésű új Colt európai változata módosított hűtőmaszkjával, teljesen átrajzolt műszerfalával és finomított futóművével, valamint fékjeivel tér el a japán kiadástól. A Colt háromféle (1,1, 1,3 és 1,5 literes) benzinmotorral és egyféle, 1,5 literes common-rail dízellel készül majd. A Coltot a Forfourral együtt a NedCar hollandiai üzemében szerelik össze, értékesítése májusban indul.



2004.02.21. Opel Tigra
Opel Tigra Opel Tigra
Újra készül Tigra modell az Opelnél. A Corsa C alapjaira épülő kiskocsi a mai divatnak megfelelően nyitható keménytetős kabrió lesz, mellyel a sikeres Peugeot 206 CC és még nem elérhető Nissan Micra C+C legnagyobb ellenfelévé válik majd. A Tigra TwinTop elektrohidraulikusan mozgatott tetőszerkezetét a francia Heuliez tervezte és gyártja. A gombnyomásra nyitható tetővel kupéként 440, míg kabrióként 250 literes tér áll rendelkezésünkre, plusz egy 70 literes rekesz az ülések mögött: a Tigra ugyanis kétszemélyes. Orrában az 1,4 literes 90 lóerős Twinport, vagy a Corsa GSI 1,8 literes, 125 lóerős négyhengeres motorja dolgozik. Nemzetközi premierje a Genfi Autószalonon várható, míg hazai forgalmazása csak 2004 vége, 2005 eleje felé várható.



2004.02.21. Renault Trafic Deck'up
Renault Trafic Deck'up Renault Trafic Deck'up
A kerékpárok szállítására is alkalmas, félig nyitott Kangoo Break'up tanulmányautó után újabb szabadidős koncepciót mutatott be a Renault. A Brüsszeli Autószalonon debütált Trafic Deck'up a jól ismert áruszállító alapjaira épül, ám 180 mm-rel rövidebb annál. A tömzsi karosszéria ötszemélyes, variálható utasterét középről nyíló ajtókon át lehet megközelíteni, és ennek ellenére még terjedelmes plató számára is maradt hely. A Trafic Deck'up hajtását 2,5 literes, 135 lóerős négyhengeres common-rail dízelmotorra bízták.



2004.02.21. Toyota Corolla Verso
Toyota Corolla Verso Toyota Corolla Verso
Az Európában még csak néhány éve bevezetett, ám Japánban már régebb óta kapható Corolla Verso új generációját mutatta be a Toyota. A japán márka kompakt egyterűje sokkal sportosabb elődjénél, az eddigi megtört övvonalat vaskos váll és széles kerékjáratok váltották fel. Újdonság továbbá, hogy az ötüléses alapmodellen kívül immár hétszemélyes kivitelben is elérhető a Corolla Verso, melyben a két pótülés teljesen a padlóba hajtható. Az autó forgalmazása májusban indul.



2004.02.21. Skoda Octavia
Skoda Octavia Skoda Octavia
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Škoda új alsó-középkategóriás modellje. Forma tekintetében az Octavia második generációja megőrizte elődje vonásait, a lemezek alatti technika viszont teljesen új. A 4,57 méteres, szokás szerint ötajtós karosszériával szerelt autó az eddiginél is nagyobb, 560 literes csomagtérrel büszkélkedhet. Motorkínálata egyelőre nem újdonság: a legkisebb benzinesek 1,4 literes (75 lóerős) és 1,6 literes (102 lóerős) négyhengeresek, ezt az 1,6 literes, 115 lóerős és kétezres, 250 lóerős FSI közvetlen befecskendezéses benzinmotorok követik. Egyelőre kétféle, common-rail rendszerű dízel érhető el: az 1,9 literes teljesítménye 105 lóerő, míg a 2 literes 140 lóerős.


1

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2004 | Car Page | Csordás Gábor