
|
2003. február |
2003.02.27.
Mercedes-Benz CL 65 AMG
A stuttgarti márka házon belüli tuning részlege készítette el minden idők legerősebb csillagos sportkupéját. A CL 65 AMG orrába szerelt hatliteres V12-es, dupla turbós motor 612 lóerős teljesítménnyel és már kétezres fordulatszámon mozgósítható 1000 Nm-es forgatónyomatékkal büszkélkedhet! A csúcskupénak így az előzetes mérések szerint mindössze 4,5 másodpercre lesz szüksége a százra gyorsításhoz. Ebben az ötfokozatú sebességváltó segít, amely a kormánykerékről is kapcsolható. A német gyártók szokása szerint a CL 65 AMG végsebességét is elektronika korlátozza 250 km/h-nál. A megnövekedett igénybevételnek megfelelően a motor és a hajtás alkatrészeit az extrém hőmérsékleti és nyomásviszonyokat jól tűrő, masszív anyagúakra cserélték.
|
2003.02.12.
Mercedes-Benz CLK Cabriolet

Egy évet kellett várni, hogy a kupé után bemutatkozzon az új Mercedes-Benz CLK nyitott tetős változata. Elődjéhez képest nagyobb lett az első utasok fejtere és a hátsó két üléshez tartozó lábtér, ráadásul a fekete, kék vagy szürke színekben kapható elektromos vászontető mozgatásához sem kell már kézzel segíteni. Nem csökkent a biztonság a kupéhoz képest, hiszen szenzorral mozgatott bukócső, oldal- és fejlégzsák is kérhető. A motorkínálat a 167 lóerős alapmodelltől a 367 lóerős AMG kiadásig terjed, a kupéval ellentétben azonban a kabrióhoz nem kérhető dízelmotor.
|
2003.02.12.
Nissan Evalia és 350Z Roadster

Kompakt tanulmányautóját Evalia néven mutatja be a Nissan a genfi autókiállításon. A kupészerű tetővonallal megrajzolt koncepció két-két oldalajtója egymással szemben nyílik. Szintén Genfben jelenik meg először Európában a 350Z sportkocsi, de egyelőre csak kupékarosszériával. Az elektromotorral mozgatott vászontetős kiadás premierjére az áprilisi New York-i autószalonig várni kell.
|
2003.02.27.
Opel GTC Geneve

Már az új Astra formai jegyeit érzékelteti az Opel GTC Geneve tanulmányautó. A rüsselsheimi tervezők ezúttal szabad kezet kaptak egy háromajtós, sportos modell elkészítésénél. A 4,35 méteres kupé lendületes alakja hamarosan az Astra utódján köszönhet vissza. Az utastér minden elektronikus eszköztől mentes, egyszerű kialakítású, kasmírkárpitozással és sötétbarna betétekkel. Az autó készítői így szeretnének szakítani azzal a sztereotípiával, hogy az alumínium betétek jelentenek egyet a sportos érzéssel.
|
2003.02.12.
Opel Vectra GTS és Speedster Turbo

Sokkal erősebb motor került a külső megjelenésében is módosított Opel Speedster ülései mögé: a kétliteres turbómotor teljesítménye 200 lóerő. A mindössze 930 kg-os Speedster Turbo így 4,9 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből százra, végsebessége 240 km/h. Új turbómotort fejlesztettek a Vectra GTS számára is, a 175 lóerős autót hatfokozatú sebességváltóval és 17 colos alumínium kerekekkel kínálják.
|
2003.02.12.
Orca C 113

A svájci Orca Engineering elkészítette saját építésű sportkocsiját: a szárnyas ajtós, középmotoros, kétüléses C 113-as 2,3 literes, öthengeres turbómotorja 380 lóerős teljesítményű. Az alumíniumból és titánból készült vázra a repülőgépiparban használatos technikával ragasztják a tíz elemből álló műanyag karosszériát. Ezzel a technikával mindössze 750 kg-ot nyom az Orca, melyet elsőként a genfi autószalon látogatói tekinthetnek meg.
|
2003.02.27.
Pagani Roadster

Újra hallat magáról az olasz Pagani, elkészítették a Zonda C12 szuper-sportkocsi nyitott tetős változatát. A megfelelő merevségről karbon, molibdén és további könnyűfémek felhasználásával épített vázszerkezettel gondoskodtak. A 7,3 literesre növelt Mercedes-motornak nem esik nehezére az üresen 1280 kg-os karosszéria mozgatása, hiszen 555 lóerős teljesítménnyel és 750 Nm-es nyomatékkal büszkélkedhet. A blokkolásgátlóval és kipörgésgátlóval is felszerelt Zonda Roadster elöl 255/35R19, míg hátul elképesztő, 345/35R19 méretű Michelin abroncsokon gördül. Mindössze 40 darab legyártását tervezik, mindegyiket teljes mértékben a vevő igényeihez és méreteihez igazítva.
|
2003.02.27.
Peugeot 307 CC

A svájci Orca Engineering elkészítette saját építésű sportkocsiját: a szárnyas ajtós, középmotoros, kétüléses C 113-as 2,3 literes, öthengeres turbómotorja 380 lóerős teljesítményű. Az alumíniumból és titánból készült vázra a repülőgépiparban használatos technikával ragasztják a tíz elemből álló műanyag karosszériát. Ezzel a technikával mindössze 750 kg-ot nyom az Orca, melyet elsőként a genfi autószalon látogatói tekinthetnek meg.
|
2003.02.27.
Peugeot Hoggar

A Peugeot genfi újdonságai közé tartozik a Hoggar tanulmányautó, melynek felépítése leginkább a sivatagi homokfutókéhoz hasonlítható. A nyitott buggy szokatlan megoldása a két darab 2,2 literes HDI dízelmotor, együttesen 360 lóerős teljesítménnyel és 800 Nm-es maximális nyomatékkal. Az erőforrásokhoz csatolt hatfokozatú sebességváltókat elektronika kapcsolja a kormánykerékre, vagy a hagyományos váltó helyére beépített kar állásának megfelelően. Mindkét motor külön üzemanyagtartályból kapja a gázolajat, ezek kapacitása egyenként 80 liter. A 3,96 méter hosszú, 2 méter széles és 1,49 méter magas autóba szárnyas ajtókon át lehet beszállni, a kétszemélyes belső térben alumínium borítás és bőrkárpit fogadja az utasokat. A középkonzolra a navigációs rendszer és MP3-lejátszó beállításait kezelő érintőképernyős monitoron kívül két fordulatszámmérő került, melyek az előre és hátulra beépített motorok sebességét mutatják.
|
2003.02.27.
Peugeot 807 Gran Tourisme

Igazi luxus-limuzinokat megszégyenítő berendezést építettek a Peugeot 807-esen alapuló tanulmányautóba. A világosbarna bőrrel borított négy fotel közül a hátsókon helyet foglalók élvezhetik leginkább a lábtartóval, DVD-lejátszóval és hűtőszekrénnyel felszerelt utastér kényelmét. A Grand Tourisme tanulmányautó ezen felül teljes méretű üvegtetőt is kapott, motorja pedig a buszlimuzin kínálatában elérhető legnagyobb, V6-os erőforrás.
|
2003.02.27.
Rinspeed Bedouin

Úgy tűnik, a Porsche Cayenne még nem minden. A svájci Rinspeed szokásos genfi premierjén ugyanis újabb terepjáró Porsche mutatkozott be. A Bedouin névre keresztelt tanulmányautót a 911-es alapjaira építették, érdekessége a 15 cm-rel megemelt hasmagasság és a 45 cm-rel megnyújtható plató. A szélvészgyors terepjáró pick-up motorja 420 lóerős gázüzemű (!) erőforrás, mellyel csupán 5,9 másodperc alatt gyorsul az autó nulláról száz km/h-ra.
|
2003.02.27.
Seat Ibiza Cupra R

Várható volt, hogy nem a 130 lóerős TDI dízelmotor lesz az új Seat Ibiza csúcsmodellje. Ennek megfelelően Genfben mutatják be a Cupra R kiadást a győri 1,8 literes, húszszelepes turbófeltöltéses benzinessel, valamint az 1,9-es dízel 150 lóerős változatával. A megnövelt teljesítménynek megfelelően változott a külalak is: 17 colos könnyűfém kerekeket, új hűtőmaszkot és új lökhárítót szereltek az Ibizára.
|
2003.02.12.
Volvo S80

A februári Amsterdam Motor Show közönsége láthatta elsőként a Volvo S80 modellfrissített változatát. Az autó újdonsága az S60 R-ben debütált FOUR-C aktív felfüggesztés, amely az útviszonyoknak megfelelően folyamatosan állítja a lengéscsillapítók beállításait, de azokat a vezető menet közben is változtathatja. A 2,4 T helyett új, változó szelepvezérléses, 2,5 literes turbómotor kerül a kínálatba, 210 lóerős teljesítménnyel és 320 Nm legnagyobb forgatónyomatékkal.
|
Vissza az aktuálishoz
|
|