 |
2001. szeptember |
2001.09.16.
Audi Avantissimo

A Frankfurti Autószalonon eddigi legnagyobb kombijával jelentkezett az Audi: az Avantissimo tanulmányautó már nevében is felsőfokot sugall, az 5,06 méter hosszú és 1,91 méter széles kombi azonban nem csak megjelenésével, hanem teljesítményével is a presztízsmodellek közé tartozik. Motorházfedele alatt dolgozó 4,2 literes biturbó V8-as legnagyobb teljesítménye 430 lóerő, míg maximális forgatónyomatéka 600 Nm, mindez quattro állandó összkerékhajtással párosul. A kényelmes utazásról légrugózás, míg a súlycsökkentésről alumínium felfüggesztés és karosszéria gondoskodik a legnagyobb Audiban, amely a négykarikás márka tanulmánya a kombi megvalósítására a luxusautók kategóriájában.
|
2001.09.07.
BMW M3 CSL, 745h és 760i
Az új 3-as alapjaira épülő M3-ast használja fel a BMW legújabb tanulmányautójához. A lassan klasszikusnak számító 6-os sorozat csúcsmodelljének tiszteletére az újdonságot M3 CSL névre keresztelték. Az első lökhárító, külső visszapillantó tükrök, ajtók, tető és csomagtér eredeti anyagát szénszálas műanyagra cserélték, továbbá az utastérben új sportülésekkel és középkonzollal könnyítettek az autón. Az M3 CSL motorja az alaptípus 343 lóerejével szemben 350 lovas, ám a 200 kg-os súlycsökkenést figyelembe véve ennél is érdekesebb a lóerő/tömeg arány. Az M3-nál egy tonnát 229 LE mozgat, míg ez az érték a CSL esetében 270 lóerő! Kiváló menetteljesítményeit a nürburgringi északi pályán is bizonyította, ahol egy kört nyolc perc alatt tett meg, ezzel fél percet vert szériagyártású testvérére. Külsőre a nagyobb levegőbeömlők és légterelők különböztetik meg a sorozatgyártásra nem szánt koncepciót az M3-astól. A BMW másik frankfurti újdonsága az új 7-es sorozat alapjaira épült 745h, az előző 750hL hagyományait folytató, hidrogénnel hajtott prototípus, valamint a 760i csúcsmodell, 408 lóerős hatezres V12-es motorral szerelve.
|
2001.09.16.
Ford Fusion

Az új Fiesta premierjével egyidőben egy szabadidő-kiskocsi koncepciót is bemutatott a Ford a Frankfurti Autószalonon. A Fusion Concept az alap kiskocsival megegyező hosszúságú és szélességű, ám magasabb karosszériájával a készülő egyterűt vetíti előre. Az egyelőre B226 néven futó mini-egyterű jövő év októberétől lesz kapható, Fusion+ nevű csúcsváltozata a tanulmányhoz hasonló karosszéria-elemeket kap majd. A legfontosabb azonban az ultra-takarékos DISI erőforrás, amely egy benzinesben a dízelmotorok előnyeit egyesíti. Az 1,1 literes háromhengeres közvetlen befecskendezéssel és turbófeltöltővel párosítva 108 lóerőt teljesít, miközben alig négy liter benzint igényel. Ez az erőforrás 2003-ig biztosan nem lesz kapható a Fiestákban, az 1,4 és 1,6-os Focus-motorok, valamint az új 1,4-es TDCi turbódízel igen.
|
2001.09.07.
Ford Focus

Az új vetélytársak kihívására válaszolva a Ford bemutatta az alsó-középkategóriás Focus felfrissített változatát. A ráncfelvarrás során némileg igazítottak az autó megjelenésén: bár a New Edge Design megmaradt, enyhén változott az első fényszórók formája, kopásálló betéteket kaptak a lökhárítók, és az irányjelző a xenon-fényszórós első lámpatestekbe kültözött. A motorpaletta a Mondeóban is megtalálható 1,8 literes, 115 lóerős TDCI dízellel bővült, továbbá nemsokára kapható a két csúcsmodell ST170 és RS néven. Rövidebb áttételű sebességváltóval, könnyűfém kerekekkel, alacsony proflú abroncsokkal, módosított felfüggesztéssel és fékrendszerrel szerelve a 170, illetve 220 lóerős típusok a sportos autózás híveit keresik. A műszerfal számottevően nem, de az utastér az "Interior Versatility Pack" csomagnak köszönhetően változott. A jobb első utasülés lehajtva asztalként funkcionál, köszönhetően az erre a célra kialakított háttámlának, míg a hátsó üléssor újszeráen, 40/20/40 arányban osztva dönthető előre. A középső keskeny támlát előrehajtva szintén kis asztalkát kapunk. A csomagtérbe több rögzítőhálót és kampót is elhelyeztek, míg padlókárpitozását megfordítva könnyen mosható, gumírozott felületű részt kapunk a koszos dolgok szállításához. Az extrafelszerelések listája Blaupunkt navigációs rendszerrel gazdagodott, amely ikonok és hangos utasítások használatával segít a helyes útvonal tartásában.
|
2001.09.07.
Ford Mondeo ST220

A tavaszi bemutatkozást követően tanulmányautóból sorozatgyártású modellé vált a Mondeo csúcsváltozata. Az ST220 mozgatásáról nevéhez méltóan 220 lovas, háromezres Duratec V6-os erőforrás gondoskodik, és lépcsőshátú mellett ferdehátú, valamint kombi-karosszériával is elérhető lesz 2002 elején. Megjelenése szinte semmit sem veszített az ST Concept tanulmányautóhoz képest, egyedi lökhárítók, 18 colos kerekek és kéttónusú Recaro sportülések teszik egyedivé a sorozatot. Hét másodperc alatti 0-100 km/h-ra gyorsulásával és 240 km/h-s végsebességével a Honda Accord Type-R és Subaru Impreza ellenfele lesz, 15 mm-rel leültetett felfüggesztése és módosított áttételű sebességváltója ellenére nyugodtabb, kényelmesebb autózásra is kiválóan alkalmas lesz. Négy légzsák és légkondicionáló alapáron jár, míg a műholdas navigáció és DVD-alapú szórakoztató-rendszer feláras lesz.
|
2001.09.07.
Honda CR-V

Az elődmodell sikerére építve a Honda bemutatta a CR-V szabadidős terepjáró következő generációját. Teljesen új konstrukció, mégis a jól ismert stílusjegyek, hűtőmaszk és lámpatestek köszönnek vissza, módosított csomagolásban: a front legömbölyített, a hátsó lámpatestek magasabbra futnak. A legnagyobb újdonságot a motortér szolgáltatja, ahol az eddigi kétezres helyett egy 2,4 literes, 16 szelepes i-VTEC négyhengeres dolgozik. Az "i" betűvel a japán márka elismert VTEC rendszeréhez változó szelepvezérlés (VTC) párosul, így a 160 lóerős teljesítmény és 220 Nm-es maximális forgatónyomaték 10, illetve 22 százalékkal több elődjénél. Érezhetően jobb menetteljesítményei ellenére az i-VTEC rendszer további előnye a kedvezőbb fogyasztás és kisebb károsanyag-kibocsátás. Az új CR-V torziós szilárdsága 50 százalékkal nőtt, ezt a két első légzsákból (oldallégzsák opcionális), övfeszítőből és överő-határolóból álló biztonsági csomag egészíti ki. Az első MacPherson felfüggesztés a jó vezethetőség, míg a hátsó kettős keresztlengőkaros egység kompakt felépítésénél fogva a nagyobb csomagtér felelőse. Fontos szerepet kapott az utastér kialakítása: bár az autó karosszériájának méretei alig növekedtek, a belső tér elöl és hátul is több helyet kínál. A jobb térérzet és az ülések közti mozgás megkönnyítése érdekében a kézifékkar és az automata sebességváltó kiválasztó karja is a középkonzolra költözött, a manuális váltónál megmaradtak a hagyományos megoldásnál. A hátsó lábtér egyedülálló is lehet a kategóriában, igaz, a csomagtér rovására, mivel az üléspad 170 mm-es úton előre/hátra állítható. A 60/40 arányban osztott támlák ledöntésével pedig több mint két köbméteres raktér nyerhető, ahol két kerékpár is minden gond nélkül elfér, ráadásul megmaradt a csomagtartóból kihajtható piknikasztal. Már az alapmodellnek számító LX is gazdag felszereltséggel büszkélkedhet: elektromotorral állítható visszapillantó tükrök és ablakok, légkondicionáló, központi zár és indításgátló jár hozzá, míg az EX-hez hatlemezes CD-tárral összekötött, hat hangszórós hifit és napfénytetőt kapunk. Az új CR-V forgalmazása november közepén indul az Egyesült Államokban.
|
2001.09.16.
Hyundai Clix
Legújabb tanulmányautójával azoknak szeretne megoldást kínálni a Hyundai, akik nem tudnak választani egy sportkupé, pick-up és szabadidőautó között. A Frankfurti Autószalonon a dél-koreaiak standján az új generációs Coupé mellett kapott helyet a Clix, amelyet a gyáriak egyszerűen csak a FAV (Fun Activity Vehicle) kategóriába sorolnak. Négy üvegpanelből készült teteje hat elektromotorral mozog, így kupéból pillanatok alatt targatetős sportkocsit, majd kabriót, végül pick-upot varázsolhatunk az autóból. Megjelenéséhez méltó menetdinamikáról egy 2,2 literes négyhengeres gondoskodik, amelyhez hatfokozatú szekvenciális sebességváltót kapcsoltak. Alapjait egy fontosabb újdonság, a Hyundai új kompakt modellje adja majd, amely 2002-ben mutatkozhat be.
|
2001.09.07.
Hyundai Coupé

Bemutatkozott a Hyundai Coupé következő generációja: a korábbi S-Coupé és az 1999-ben felfrissített, hullámzó vonalú Coupé utáni modell a mai divat szerinti élekkel határolt külsőt kapott. A karosszéria változásai, valamint a felfüggesztés és kezelhetőség javítása mellett a motortéebn is újdonság fogad: egy 2,7 literes, V6-os benzinmotor, amelyhez hatfokozatú kézi sebességváltó csatlakozik. A csúcsmodell mellett természetesen továbbra is elérhető lesz az 1,6-os és kétezres benzines, ötsebességes kézi, vagy négyfokozatú szekvenciális sebességváltóval. Az új Coupé vezetője elektromotorral állítható Recaro ülésekben foglalhat helyet, míg az autó lassításáról elöl és hátul is tárcsafékek gondoskodnak. A Hyundai tesztjei szerint a biztonság is sokat javult, így az Euro NCAP tesztjein akár az ötcsillagos értékelés sem elképzelhetetlen.
|
Vissza az aktuálishoz
|
|