2001-es New York-i Autószalon
2001. április


2001.04.11. Acura RSX
Acura RSX Acura RSX
Az Egyesült Államokban is sikeres Acura (nálunk Honda) Integra utódja RSX néven a New York-i Autószalonon mutatkozott be. A Detroitban debütált tanulmányautó után már a sorozatgyártásra kész változatot ismerhetjük meg, kétféle változó szelepvezérléses, i-VTEC erőforrással. Az RSX alapmodellje kétliteres, 16 szelepes DOHC négyhengerest kap, 160 lóerős teljesítménnyel, valamint ötfokozatú kézi, vagy szekvenciális automata sebességváltóval. A csúcsmodell Type-S néven fut, ezt a kétezres 200 lovasra izmosított változata mozgatja rövid áttételű, hatfokozatú kézi váltóval párosítva. Alapáras a háromcsatornás ABS és a négy tárcsafék, ezek elöl 262 mm, hátul 259 mm átmérőjűek, a Type-S előre 300 mm-es hűtött fékeket kap. Feladatuk 205/55R16-os Michelin gumikkal szerelt 16 colos, ötküllős könnyűfém kerekek lassítása. Az utasok biztonságára emellett négy légzsák és övfeszítő vigyáz. Az utastér sportos hangulatát a fehér számlapos műszerek és a háromküllős, bőrhuzatú kormánykerék teremti meg, de nem szenvedett csorbát a praktikum sem: a hátsó üléspadon utazóknak is elegendő hely jut, a csomagtartót pedig a fele-fele arányban osztott támlák segítségével bővíthetjük. Az RSX felszereltsége a többi Acura modellhez hasonlóan bőséges, többek közt klímaberendezés, központi zár, indításgátló, elektromos tükrök, ablakok és tetőablak, valamint hat hangszórós CD-lejátszó jár minden változathoz.



2001.04.11. Chrysler PT Cruiser Convertible
PT Cruiser Convertible PT Cruiser Convertible
A Chrysler eddig 170 ezer darabot értékesített a retro stílusú PT Cruiserből, az alábbhagyni nem akaró érdeklődést az európai (ausztriai) gyártás beindításával, valamint új változatok bevezetésével szeretné tovább fokozni. Ilyen az egyelőre csak tanulmányként létező sportos GT Cruiser, vagy a dobozos életstílus-autó, a Panel Cruiser, és ilyen a 2001-es New York-i Autószalonon szintén koncepcióként bemutatkozó PT Cruiser Convertible. Merészen emelkedő övvonala alatt a kétajtós felépítéstől eltekintve teljesen megegyezik az alapváltozattal, felette megerősített szélvédőkeretet és hagyományos vászontetőt találhatunk, melynek hátulja a PT Cruiser döntött hátfalába megy át, így megőrizve a modell jellegzetes sziluettjét.



2001.04.11. Honda Civic Si
Honda Civic Si Honda Civic Si
Az előző generációs Civicnél Észak-Amerikában bevezetett Si modelljelölés visszatér a kompakt Honda legújabb változatán is. A sportos csúcsmodell kétliteres VTEC-i négyhengerese 160 lóerőt teljesít, ehhez rövidebb áttételű ötfokozatú kézi sebességváltó csatlakozik. Az Si csak háromajtós karosszériával lesz elérhető.



2001.04.11. Hummer H2 SUT
Hummer H2 SUT A General Motors a New York-i Autószalonon is bemutatta a Hummer H2 tanulmányt. A hatezres V8-as Vortec motorral hajtott terepjáró pick-up 17 colos kerekeken gördül, felszereltségéhez műholdas navigációs rendszer és Night Vision éjjellátó berendezés is tartozik. Sorozatgyártása 2002-ben kezdődik, akkorra a jelenlegi klasszikus H1 és a H2 mellé megérkezhet a paletta következő típusa, a H3 is.



2001.04.11. Land Rover Freelander Kensington
Freelander Kensington 2001. harmadik negyedévében kerül az észak-amerikai piacra az európában már évek óta kapható Land Rover Freelander. Az értékesítés kezdetét hosszas bevezetés, autószalonos szereplések előzik meg, ahol a szériamodelleken felül különleges koncepciók is bemutatkoznak. Ilyen a bőségesen felszerelt Land Rover Freelander Kensington is, melyet kívülről a színre fújt lökhárítók és sötétített ablakok különböztetnek meg.



2001.04.11. Lincoln MK9
Lincoln MK9 Lincoln MK9
A Ford luxusmárkájának kupéváltozata újabb generációjával mutatkozott be a New York-i Autószalonon. A legömbölyített MK VIII kupét a klasszikus formákat felelevenítő MK9 Coupé követi, egyelőre csak tanulmányautóként. Az 5,29 méter hosszú, kétajtós luxusmodell frontrészét a kettős xenon fényszórók és a jellegzetes Lincoln-hűtőmaszk határozza meg, míg a hátsót LED-es lámpatestek és kettős kipufogóvég teszi egyedivé. A hatalmas, 22 colos tízküllős kerekekre elöl P275/45R22-es, hátul P295/40R22-es gumiabroncsokat szereltek. A vörös és fehér bőrrel borított utastér kiképzése harmonizál a külsővel, megvilágításáról száloptikával a tetőtérbe vezetett fényforrások gondoskodnak. A középkonzolra az automata sebességváltó karja és a navigációs berendezés képernyője került. Az MK9 Coupé motorkínálatáról, vagy a gyártás kezdetéről még nem érkeztek hírek.



2001.04.11. Suzuki SX Concept
Suzuki SX Concept Suzuki SX Concept
A Genfi Autószalonon bemutatott Suzuki Liana esetleges észak-amerikai bevezetését szondázza a Suzuki a New York-ban felvonultatott SX Concept tanulmánnyal. Az ötüléses egyterű Liana sportos változatának bevezetése a közönség fogadtatásától függ. Az európai alapmodelltől szélesített kerékjárataival, hátsó tetőspoilerével, egyedi lámpáival, lökhárítóival és hűtőmaszkjával különbözik.



2001.04.11. Toyota Celica Action
Celica Action A Celica harmincadik évfordulójára a Toyota észak-amerikai képviselete akciós karosszéria-csomagot ad ki a hetedik generációs sportmodellhez. A légterelőket, új lökhárítókat tartalmazó készletet 1590 dolláros áron 2001 májusától lehet megrendelni a GT és GT-S változatokhoz. A kaliforniában tervezett Celica előbbi változata 1,8 literes, 140 lóerős motorral készül, utóbbi VVT-i változó szelepvezérléssel 180 lóerőt teljesít.



2001.04.11. Toyota Matrix Race
Toyota Matrix Race Toyota Matrix Race
A 2002 elején piacra kerülő, 1,8 literes 130 lóerős négyhengeressel hajtott Matrix kompakt egyterű elsősorban az olcsó, de sportos és tágas autókat kereső fiatal vevőknek készült, így nem meglepő a Toyota Technical Center által készített tanulmányautó, a Matrix Race Car. A koncepció összegyűjti azokat a felszereléseket, amelyeket a kiegészítő-gyártók, tuningcégek kínálhatnak majd az ötüléses szabadidős modellhez: sötétített lámpatesteket, mélyebbre húzott lökhárítókat, hatalmas kerekekre szerelt alacsony profilú gumiabroncsokat.


««« előző oldal 1 | 2 | 3

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2001 | Car Page | Csordás Gábor