2001-es Detroiti Autószalon | Egyéb újdonságok
2001. január


2001.01.10. Acura RS-X
Acura RS-X Acura RS-X
A Honda észak-amerikai luxumárkája az RS-X nevű tanulmányautóval jelentkezett a 2001-es Detroiti Autószalonon. A szériaváltozat az idei év közepén kerül piacra az Integra utódjaként. A motorházfedél alatt kétliteres, 16 szelepes, 200 lóerős i-VTEC négyhengeres dolgozik, ehhez hatfokozatú kézi sebességváltó csatlakozik. A korábbi Integrával szemben közös bura alá került a két kör alakú fényszóró, közöttük pedig a jellegzetes Honda-hűtőmaszk kapott helyet. A 18 colos BBS könnyűfém kerekekre 225/45R18-as Michelin abroncsokat szerelnek. A nagy üvegfelületeknek, valamint a vékony A és B-oszlopoknak köszönhetően világos utastérben fekete bőrborításokat, ezüstszínű betéteket, színes Recaro sportüléseket, kis átmérőjű sportkormányt, lyuggatott pedálokat és ezüst sebességváltógombot találunk. Alapáron elektronika mozgatja az ablakokat, tükröket, zárakat és a napfénytetőt, ezen kívül audio-rendszer és hatlemezes CD-tár is jár az autóhoz. Az RS-X sorozatgyártásra kész változata az áprilisi New York-i Autószalonon mutatkozik be.



2001.01.10. BMW X coupe
BMW X Coupé BMW X Coupé
A Detroitban reflektorfénybe gördített X coupéval a BMW új fejezetet nyitott az autótervezésben: összkerekes kupéját dízelmotor hajtja, karosszériájának és utasterének formái aszimmetrikusak. Az autó formája merészen eltér az eddigi BMW-ktől - a bajor designerek Flame Surfacing-nek nevezik az új irányzatot, ahol a vonalak lángnyelvekre hasonlítanak. Olyan különleges, autótervezésben eddig szokatlan dolgot is megengedtek maguknak a tervezők, mint a különböző hátsó lámpák, vagy a jobb oldalon (csak ott!) C-oszlop nélkül hátsó szélvédőbe áthajló oldalablak. A belső alapján a kupét 2+2 üléses helyett akár 1+3 ülésesnek is nevezhetjük, hiszen az utastérben minden a vezető köré épült. A belső tér formái hirtelen csapnak át konkávból konvexbe, majd vissza, különleges összhatást keltve. A vezető állítható pedálok segítségével teremtheti meg az ideális üléspozíciót. A középkonzolból színes képernyőt nyithatunk ki, amelyet a Z9-ben már látott multifunkciós gomb segítségével irányíthatunk. A hosszú motorházfedél alatt hathengeres, háromliteres, 184 lóerős common-rail turbódízel dolgozik, ehhez ötfokozatú, kormánykerékről is kapcsolható Steptronic automata váltót szerelnek. Az alumínium karosszériás X coupé 20 colos, defektesen is futni képes gumikon gördül. A karosszéria hátsó része alatt kapott helyet az a spoiler, amely 110 km/h feletti tempónál kinyílik, így további leszorítóerőt kelt. A fényszórók az első kerekekkel együtt fordulva bevilágítanak a kanyarokba, de a navigációs rendszer által kapott adatokat is felhasználják. A féklámpa fényei a fékezés erejének megfelelően gyulladnak ki.



2001.01.13. Cunningham C7 GT
Cunningham C7 GT Alkotói szerint a Ferrari 456M GT és az Aston Martin DB7 Vantage ellenfeleként készült a Detroitban bemutatott Cunningham C-7 kupé prototípusa. A 2+2 üléses luxuskupé szériaváltozata legkorábban 2004-re készülhet el. Az amerikai rivális 6,8 literes V12-es motorja mintegy 600 lóerős teljesítmény leadására képes, automata vagy kézi sebességváltón keresztül mind a négy kereket hajtja. A három méteres tengelytávval büszkélkedő impozáns kupé karosszériája alumíniumból és szénszálas műanyagból készült. Az autót Briggs Cunningham fia és unokája, valamint Bob Lutz, a Ford és Chrysler korábbi vezetője alkotta. Cunningham 1950-től kezdve számos alkalommal indult a Le Mans-i 24 órás versenyen saját autóival, de nyerni nem tudott. Más autóversenyeken azonban összesen 17 első helyezést könyvelhetett el.



2001.01.13. Honda Model X
Honda Model X Honda Model X
Az Egyesült Államokban tervezett Honda Model X szabadidőautót elsősorban sportos fiataloknak ajánlja a gyártó. A karosszéria formaterve helyett ezúttal a funkcionalitásra, tágas utastérre és raktérre helyezték a hangsúlyt. Tervezői szerint kialakításában a tengerparti életmentők kabinja, valamint a kollégiumi szobák adták az ihletet. A Model X B-oszlop nélkül készült: a két oldalajtó egymással szemben nyílik, így megkönnyíti a sportfelszerelések bepakolását a többféleképpen alakítható, hatalmas belső térbe. Az utastér elemeit könnyen mosható anyagok borítják. Négy ülés foglalhat helyet a két-két üléspadon - ezek közül az első üléssor támlája álló helyzetben előrecsúsztatható, így az ülések megfordítása nélkül egymással szemben ülhetnek le az utasok. A hátsó üléspad lehajtható, hogy helyet adjon kerékpárok, szörfdeszkák számára. A hagyományos elrendezésű műszerfalból színes képernyő hajtható ki, melyre a navigációs rendszert, Internet-elérést, vagy DVD-lejátszót csatlakoztathatunk. A középkonzolon kapott helyet a klímaberendezés és az MP3 formátumú file-k lejátszására is képes audio-rendszer. A Honda következő generációs i-VTEC négyhengerese ötfokozatú kézi sebességváltón keresztül hajtja az első kerekeket.



2001.01.13. Infiniti Q45 és FX45
Infiniti Q45 Infiniti FX45
Az Infiniti a Detroiti Autószalon harmadik napján mutatta be Q45 nevű zászlóshajójának legújabb generációját. A tengerentúli kereskedésekbe tavasszal kerülő újdonságot 340 lóerős, 4,5 literes V8-as hajtja, amelyhez ötfokozatú automata sebességváltót szereltek. A cég ígérete szerint álló helyzetből kevesebb mint hat másodperc szükséges a százas tempó eléréséhez, így vetélytársait, a Lexus LS 430-ast és a BMW 540-est is lehagyja. Az előddel azonos hossz ellenére nőtt a tengelytáv, így nagyobb lett az utastér is. A Q45 további büszkeségei a hét fényszóróból álló, kiváló fényerejű első lámpatestek, valamint a hátsó rendszámtábla közelében elhelyezett kis kamera, amely a középkonzolon mutatja a mögöttes forgalmat. A biztonságra első-, oldal- és függönylégzsákok, ABS, stabilitási rendszer és fékasszisztens vigyáz, 17 colos kerekeire szerelt gumiabroncsai pedig defektesen is futni képesek. Az Infiniti másik újdonsága az FX45 névre keresztelt sportos, ötajtós szabadidőautó. A 20 colos kerekeken gördülő összkerékhajtásos modellt a Q45 erőforrása hajtja. Üvegteteje elhúzható, csomagtérajtaja pedig kétfelé nyílik.



2001.01.11. Isuzu GBX és Axiom
Isuzu GBX Isuzu Axiom
Az Isuzu újabb tanulmánymodellel jelentkezett a Detroiti Autószalon második sajtónapján. Bizakodóan nyilatkoznak a japán márkánál az új GBX-ről, hiszen a márka két legújabb szériamodellje is koncepcióként kezdte: a radikális VehiCROSS után 1999-ben jelent meg a ZXS tanulmány, majd ennek alapjaira debütált az idén áprilisban már piacra is kerülő Axiom. A 3,5 literes, 230 lovas V6-ossal hajtott Axiom az Isuzu és a Subaru közös üzemében készül január elejétől. Már az első utcai teszteknél nagy érdeklődés mutatkozott a különleges formaterv iránt. Még érdekesebb a kaliforniai design-stúdió által elkészített GBX tervezői szerint a klasszikus postakocsik formáját idézi. Szögletes karosszériája 21 colos kerekeken, defekttel is futni képes Goodyear gumikon gördül. Utasterében minden anyag vízálló, könnyen tisztítható. A GBX hajtóműve egy háromliteres, 24 szelepes, V6-os common-rail turbódízel. Ha megvalósul, a GBX az Isuzu legkisebb, belépő-modellje lesz.



2001.01.13. Lexus IS 300 Sportcross
Lexus IS 300 Sportcross Csak 2000 júniusában jelent meg az észak-amerikai piacon a Lexus kompakt IS 300 modellje, a fiatal japán presztízsmárka máris itt tartotta az azonos alapokra épült, európai piacra tervezett kombi premierjét. A B-oszlopig a lépcsőshátú IS 300-assal megegyező kombi tetővonala és hátfala teljesen egyedi - formája és várható ára alapján nem a teherhordók, hanem az életstílus-kombik közé érkezik majd.



2001.01.13. Mitsubishi RPM 7000 és ASX
Mitsubishi RPM 7000 Mitsubishi ASX
A Detroiti Autószalon utolsó napján mutatta be a Mitsubishi két új tanulmányautóját. A rali- és tereprali-sikereiről ismert Lancer Evolution és Pajero képeivel kezdődött a gyémántos márka sajtótájékoztatója, majd a sportos irányvonalhoz kapcsolva debütáltak az RPM 7000 és ASX nevű koncepciók. A kupé és szabadidőautó ötvözéséből született RPM 7000 motorja kétliteres, 315 lóerős, turbófeltöltésű négyhengeres, amely rövid áttételű, ötfokozatú kézi váltón át hajtja mind a négy kereket. Az újdonság formaterve a Mitsubishi kaliforniai stúdiójában készült, front-részének kialakítását a Formula-1-es versenyautók inspirálták. Talán a Pajero következő generációját vetíti előre az ASX (Active Sports Crossover) terepjáró, melyet 2,4 literes, négyhengeres GDI-motor hajt. Az ASX módosított változata 2001 közepén kerül piacra, elsőként Japánban.



2001.01.11. Nissan Z és Alpha T
Nissan Z Nissan Alpha T
A Nissan három újdonsággal jelentkezett Detroitban. Elsőként az újjászületett Z Car gördült a közönség elé, az eredeti, 1969-ben debütált 240Z jellegzetes narancssárga színében. Az újdonság eltér a néhány éve Detroitban már bemutatott Z-tanulmánytól. A klasszikus 240Z-hez hasonlóan a modern Z Car is hátsókerékhajtásos, karosszériája hosszú íves motorházfedelet és rövid hátsó részt vonultat fel. A legutolsó Z modell, az 1996-ban leállított 300Z 222 lóerejével szemben az új Z 3,5 literes V6-osa 260 lóerőt teljesít, melyhez hatfokozatú kézi-, vagy ötsebességes automata váltót is szerelhetnek. Az új Z a hagyományoknak megfelelően 360Z néven kerül forgalomba 2002 közepén. A Z-t a középkategória új Nissan-sportmodellje, a Sentra SE-R követte. A légterelőkkel, módosított hűtőmaszkkal és ködlámpával szerelt csúcsváltozatot 2,5 literes, 175 lovas négyhengeres hajtja. Az SE-R 2001 őszén kerül az észak-amerikai piacra. Utolsóként mutatkozott be a Nissan nagykategóriás pick-up tanulmánymodellje. Az Alpha T névre keresztelt kisteherautó 2002 körül kerül piacra, gyártása a Mississippiben felépült új üzemben kezdődik meg. Erőforrása egy 4,5 literes, 300 lóerős V8-as lesz, rakterének ajtaját elektromotor mozgatja.



2001.01.10. Toyota Matrix
Toyota Matrix Toyota Matrix
A Toyota Matrix névre keresztelt egyterű a 2001-es Detroiti Autószalonon mutatkozott be. A szabadidőautók funkcionalitását, sportos autók stílusát és teljesítményét, valamint a kompakt modellek méreteit magában egyesítő újdonságot elsősorban a fiatal, olcsóbb autót kereső vevőknek szánják. Háromféle felszereltséggel, első- vagy összkerékhajtással, kézi- és automata sebességváltóval is elérhető lesz. A teljesen új padlólemezre épülő Matrixot a Celicából ismerős 1,8 literes, változó szelepvezérléses, 130 lóerős négyhengeres hajtja. Az autónak a keményebbre hangolt futómű, 17 colos alumínium kerekek és a Kaliforniában készült különleges karosszéria ad további sportos jelleget. Az ötüléses utastérben számos tárolórekeszt alakítottak ki, az alaphelyzetben is tágas csomagtartót a hátsó ülések ledöntésével tovább bővíthetjük.



2001.01.10. Volkswagen Microbus
Volkswagen Microbus Volkswagen Microbus
A klasszikus VW Bogár New Beetle néven született újjá néhány éve a Detroiti Autószalonon - a wolfsburgiak szerint eljött az ideje a klasszikus Microbus újraálmodásának is. A formaterv a konszern kaliforniai design-stúdiójában készült különlegesen a tengerentúli piacra, ahol a klasszikus Microbus korábban kultikus autóvá vált. A tervezők követték a New Beetle példáját: nem lemásolták az eredeti formát, hanem egy modern megjelenésű, de stílusában a régieket idéző autót alkottak. Az új Microbus meghatározói a keskeny xenon fényszórók, a gombnyomásra elektronikusan nyíló és záródó tolóajtók, valamint a 20 colos alumínium kerekeknek helyt adó széles kerékjáratok. A rövid túlnyúlások az eredeti modellre emlékeztetnek, a 4,7 méteres hossz és 1,9 méteres magasság azonban a T4 Caravelle-hez áll közel. A Microbus motorházfedele alatt 3,2 literes, 231 lóerős V6-os lapul. Az utastérben három üléssor kapott helyet, ezek közül a középső ülései 180 fokos szögben mozgathatóak. Meglepően sok színes képernyőt helyeztek el a belső térben: egyet a középkonzolon, négyet az első két üléssor fejtámláiba, kettőt pedig az üléssorok közé. A belső visszapillantó tükör szerepét egy újabb képernyő és egy kis kamera látja el. A közönség reakciójára még várnak, de sorozatgyártását egyelőre nem tervezik. A Microbus tanulmány mellett egy lehetséges pick-up és lakóautó-verziót is bemutattak.


««« előző oldal 1 | 2 | 3 | 4

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2001 | Car Page | Csordás Gábor