 |
2000. november |
2000.11.05.
Jaguar X-Type

Az X400 kódnéven fejlesztett "kompakt" Jaguar végre megérkezett. A hivatalos nevén X-Type-nak nevezett újdonság először csak a jövő márciusi Genfi Autószalonon gördül reflektorfénybe. Az új Mondeo padlólemezére épül, alkatrészeik 20 százaléka közös, ez minden idők leggyorsabb fejlesztési periódusát jelentette a Jaguarnál. A 2001 nyári piaci bevezetéskor összkerékhajtással és kétféle motorral lesz elérhető: az S-Type-ból ismerős 190 lóerős 2,5 literes, vagy 230 lovas háromliteres V6-osokkal, melyekhez kézi-, vagy automata ötfokozatú sebességváltó választható. Később egy szintén hathengeres, kétliteres erőforrás, majd egy sportos modell, egy dízelmotoros verzió és a kombi-karosszéria csatlakozik a palettához. Az SE felszereltségi szint krómdíszítéseket, 16 colos alumínium kerekeket és fabetétes utasteret kínál, míg a fiatal vásárlókat célba vevő Sport változathoz 18 colos kerekek és sportülések járnak. Az Audi A4, BMW 3-as sorozat és Mercedes-Benz C-osztály híveit a Jaguar-hagyományok, minőség, teljesítmény és elegancia párosításával kívánják átcsábítani, mindezt versenyképes áron. Az X-Type segítségével a Jaguar vásárlók átlagéletkorának csökkentését remélik a cégnél, valamint az eladások ugrásszerű növekedését: egy év alatt 100 ezer újdonság eladására számítanak.
|
2000.11.05.
Mazda 323 MPS
A Birminghami Autószalonon mutatkozott be a Mazda legújabb tanulmányautója: a Párizsban debütált, felfrissített négyajtós 323-as alapjaira épülő 323 MPS nevű koncepció. Az autó a Genfben megjelent 280 lóerős biturbó V6-ossal hajtott, összkerekes 626 MPS kistestvére, neve a Mazda Performance Series elnevezésre utal. A 323 MPS-nek aerodinamikus karosszéria-elemek, fekete hátterű fényszórók, sárga féktárcsák, lökhárítóba integrált fényszórók, hátsó szárny, 17 colos alumínium kerekek és 205/45R17-es gumiabroncsok adnak különleges megjelenést, a kiváló menetteljesítményekről a 150 lóerős kétliteres, négyhengeres benzines és az áthangolt felfüggesztés gondoskodik. Az átalakításokat a Mazdán kívül az észak-amerikai Racing Beat tuning-stúdió végezte.
|
2000.11.05.
Mazda Laputa és Suzuki Kei

A Japánban olcsóbb adókategóriába tartozó kisautók közé érkezik a megújított Suzuki Kei - Mazda Laputa testvérpáros. Az azonos műszaki alapokra építkező minik újdonságai az átrajzolt front-rész, levegőbeömlő-nyílás a motorházfedélen, 14 colos kerekek, elektromosan mozgatható tükrök, CD-lejátszó és a 4,4 liter/100 km-es átlagfogyasztással büszkélkedő új, változó szelepvezérléses, 55 lóerős alumínium erőforrás. A Kei Sport és Laputa S változatok sportos külsővel hívják fel magukra a figyelmet, ezekhez 15 colos kerekek, 15 mm-rel alacsonyabb felfüggesztés, széles lökhárítók, ködlámpák és színezett üvegek járnak. Ennél is extrémebb a Suzuki Sport által felkészített Kei SV hatalmas levegőbeölő-nyílással és érdekes, lyuggatott kerekekkel. A Mazda havi 500 Laputa eladását tervezi a szigetországban, a kisautó-specialista Suzuki ennél valamivel többre számít.
|
2000.11.05.
Mercury Cougar
Felfrissítve mutatkozott be az Európában Ford emblémával forgalmazott Mercury Cougar a tengerentúlon. A két éve piacon lévő sportkupé újdonságai a módosított fényszórók, 16 colos kerekek, az utastérben alumínium középkonzol, pedálok és lábtartó. Ezen kívül átrajzolták a fűtés/hűtés kezelőgombjait, és minden modellben alapáras lett a CD-lejátszó. A Cougar mozgatásáról 125 lóerős kétliteres négyhengeres, illetve 170, vagy 196 lovas 2,5 literes Duratec V6-os gondoskodhat.
|
2000.11.05.
Pontiac Firebird Hurst Hauler
Amerika egyik legkedveltebb sportkocsija, a Pontiac Firebird ezúttal kombiszerű hátsó résszel is bemutatkozott a SEMA háttéripari és tuning-kiállításon. A Hurst Hauler névre keresztelt kombit hétliteres, 370 lóerős V8-as hajtja, ehhez négyfokozatú automata sebességváltó kapcsolódik. A különleges Pontiacot sportkipufogóval, sportfutóművel és 295/35ZR18-as gumikkal szerelik. Elegendő érdeklődés esetén az átalakító készlet piacra kerül.
|
Vissza az aktuálishoz
|
|