2000. november


2000.11.14. BMW 3-as Compact
BMW 3-as Compact BMW 3-as Compact
Megjelentek az első fotók a BMW új 3-as sorozat Compact modelljéről, amely a lépcsőshátú, kombi, kupé és M3 után a modellsorozat ötödik, egyben utolsó tagja. Az új 3-as Compact legkorábban csak 2001 nyarán kerül piacra. Kezdetben kétféle motorral lesz kapható: a 316i alapmodell négyhengerese 116 lóerős, míg a 325i csúcsváltozatot 2,5 literes, 192 lovas soros hathengeres hajtja. A Compact az új 3-as sorozathoz hasonlóan hátsókerékhajtásos, a futómű és a biztonsági rendszer is onnét került át (az utasok biztonságát akár nyolc légzsák is óvhatja). Új azonban a háromajtós modell front- és far-része: ezzel különítik el a többi 3-astól.



2000.11.05. Chevrolet 302 Camaro
Chevrolet 302 Camaro A General Motors a klasszikus Muscle Car-ok mintájára építette meg a Chevrolet 302 Camaro nevű tanulmányt a Las Vegas-i SEMA show-ra. Az 1968-69-es Trans Am Series kupagyőztes Camaro Z28 emlékére készült autó nevében a szám a V8-as motor ötliteres hengerűrtartalmára utal, köbinchben. A hatezres fordulaton 435 lóerős erőforráshoz hatfokozatú sebességváltó kapcsolódik, az utastér sportos hangulatát Recaro ülések teremtik meg.



2000.11.05. Chevrolet Silverado SS
Chevrolet Silverado SS A pick-upok Corvette-je - ezzel a jelmondattal mutatta be a General Motors a Chevrolet Silverado SS nevű sportos platóst a SEMA háttéripari és tuning-kiállításon. A négyszemélyes, négyajtós, 260 mm-rel rövidített tengelytávú pick-upot 6,6 literes V8-as hajtja, 480 lóerős legnagyobb teljesítményét 6000-es fordulatszámon adja le. A leültetett, vörösre fényezett Silverado hatfokozatú váltóját és sportkipufogóját a Corvette-ből vették át. Az utastérbe négy sportülést szereltek, mindegyikben négypontos öv védi az utasokat. A műszerfalra kék megvilágítású órák és információs képernyő került. Elöl 20, hátul 22 colos kerekek kerültek a szélesített kerékjárati ívek alá.



2000.11.16. Chrysler NEV
Chrysler NEV A DaimlerChrysler az immár a konszern kötelékébe tartozó dakotai Global Electric Motorcars (GEM) céggel együttműködve egy nulla-emissziós miniautó-családot fejlesztett ki. Az 1997-ben alapított GEM a legnagyobb közúton is vezethető elektromos járműveket gyártó cég az Egyesült Államokban, évente 5000 autót készítenek. Közös újdonságuk a két- és négyüléses személyszállító és kétféle áruszállító kiskocsiból álló Neighborhood Electric Vehicle (NEV) típuscsalád. A NEV legnagyobb sebessége 40 km/h, jelenleg 32 államban engedélyezték a közúti forgalomban, főleg városokban. Felszerelése biztonsági szélvédőből, ablaktörlőből, biztonsági övekből áll. Az egyterűekkel vetekedő magasságú minimál-autóhoz egyéves garancia jár, az akkumulátorok újratöltése nyolc órát vesz igénybe.



2000.11.05. Daewoo Matiz
Daewoo Matiz Daewoo Matiz
Az 1998-ban debütált Daewoo Matiz felfrissített változata az idei Párizsi Autószalonon mutatkozott be. A legtöbb változás a karosszérián vehető észre: a front-rész irányjelzői a lökhárítóból a fényszórók mellé kerültek, helyüket az új ködlámpák foglalják el, a motorházfedél pereme pedig mosolygó arcot ad a mininek. A hátsó részen az áttervezett lámpák és a lökhárítóról a csomagtartó ajtajára került rendszámtábla jelenti az újdonságot. Az utastérben nagyobb térképzsebeket, szélesebb könyöklőket és egy újabb pohártartót találunk, extraként ezüstszínű középkonzolt vagy sötétlila tónusú betéteket rendelhetünk. 2001 őszétől nagyobb, egyliteres motorral is megrendelhető lesz a Matiz.



2000.11.05. Daihatsu Sirion F-Speed
Sirion F-Speed Az eddig csak nagyobb autókból ismerős, kormánykerékről kapcsolható sebességváltó a Daihatsu kisautójába is beköltözött. A Sirion F-Speed nevű verzió 1,3-as erőforrásával az eddigi egyliteres mellé csatlakozik. Az utastér mellett átdolgozták a futóművet is. A 102 lóerős 16 szelepesnek köszönhetően alig több mint 9,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebessége 178 km/h körüli. A kisautókkal foglalkozó Daihatsu másik újdonsága a Toyota Yaris Versónak is konkurenciát állító YRV tanulmányautó.



2000.11.05. Daihatsu YRV
Daihatsu YRV Daihatsu YRV
A Birminghami Autószalonon mutatkozott be a Daihatsu 2001 elején piacra kerülő újdonsága, a fiatalos, szabadidős YRV egyterű. A Toyota tulajdonában álló japán gyár saját Yaris Verso típusának is konkurenciát jelent, az újdonság méreteit mégis az Audi A2-eséhez hasonlítják. A külső érdekessége a két oldalablaktól induló külön övvonal és a nagy hátsó ablak a csomagtér ajtaján. A 3,765 m hosszú, 1,625 m széles és 1,55 m magas kisautó utastere kifejezetten tágas, a 75 mm-rel magasabban helyet foglaló hátsó utasoknak nagyobb kilátásban van részük, lábterüket a 150 mm-rel eltolható üléspad segítségével növelhetik meg. Az YRV-t a Yaris átdolgozott, változó szelepvezérléses motorja hajtja, az 1,3-as erőforrás legnagyobb teljesítménye itt 86 lóerő, maximális nyomatéka 120 Nm. Az autó érdekessége az eddig csak nagyobb autókból ismerős Formula-1-stílusú sebességváltó: az F-Speed nevű rendszer négy fokozatát + és - gombokkal a háromküllős kormánykerékről, vagy hagyományos módon is kapcsolhatjuk. Alapáras a központi zár, elektromos ablakok és tükrök, a jobban felszerelt változatok légkondicionálást, kulcsnélküli rendszert és alumínium kerekeket kapnak, továbbá a panoráma-kilátást biztosító napfénytető a szélvédő folytatásaként.



2000.11.05. Ford Crown Victoria Blackhawk
Ford Blackhawk A Crown Victoria az egyik utolsó hátsókerék-hajtásos, hatalmas amerikai cirkáló a Ford kínálatában. A manapság már főleg csak az autópálya-rendőrség és taxivállalatok által kedvelt modell legújabb változata a Blackhawk nevet viseli, bemutatóját a Las Vegas-i háttéripari kiállításon tartották. A gengszterfilmeket idéző fekete karosszériás, sötétített ablakos autó 18 colos kerekekre szerelt 255/45R18-as gumikon gördül, motorházfedele alatt 4,6 literes V8-as duruzsol.


1 | 2 | 3 | 4 következő oldal »»»

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2001 | Car Page | Csordás Gábor