 |
2000. október |
2000.10.04.
Matra M72
A Renault Espace megszületésében és gyártásában is közreműködő francia Matra cég újdonsága az M72 nevű szabadidős tanulmány. A 400 kg-os kiskocsit húsz lóerős motor hajtja.
|
2000.10.07.
Mazda 323

Párizsban mutatkozott be a Mazda felújított 323-as sorozata. A lépcsőshátú, és az F jelű ferdehátú változatok új arcot és új motorokat kaptak. A front-részen módosultak a fényszórók és a hűtőrács, továbbá ezentúl a karosszéria minden elemét az autó színére fújják, a csúcsváltozat ezen felül 16 colos alumínium keréktárcsákat is kap. Három felszereltségi szint elérhető: Sportive, Exclusive és Comfort. A Sportive kivitel sportos természetét olyan módosítások fokozzák, mint a különlegesen hangolt hátsó kipufogódobok, nagyobb merevségű első és hátsó stabilizátorok, valamint a 16 colos alumínium keréktárcsákra húzott 195/50 R16 méretű abroncsok. A belépő 1,5 literes erőforrást egy új 1,6 literes váltja fel 98 lóerős teljesítménnyel. Az 1,8 literes erőforrás helyett ezentúl kétliteres rendelhető, ennek legnagyobb teljesítménye 130 lóerő, maximális nyomatéka 171 Nm 4500-as fordulatszámon.
|
2000.10.07.
Nissan X-Trail

A Párizsban debütált Nissan X-Trail nevű terepjáró-tanulmány azt jelzi, hogy a japánok egy új sorozatgyártású szabadidős 4x4-essel jelentkeznek nemsokára. Az X-Trail összkerékhajtását három módban kapcsolhatjuk: 2WD, Auto és Lock. Az Auto üzemmódban a rendszer dönti el, melyik kerékre juttatja a nyomatékot. Ilyenkor főleg az első kerekek hajtottak, de ha előfordul a megcsúszás esélye, a hátsó kerekek is hajtottak lesznek. Lock üzemmódban 57/43 arányban oszlik el a nyomaték az első-hátsó tengelyek között. Ez nehezebb terepen ajánlott, a sebesség növekedésével automatikusan Auto üzemmód lép be. Az X-Trail designja a hasonló kategóriájú, észak-amerikai X-Terra stílusát idézi, front-részén megtalálhatjuk a Terrano II osztott hűtőmaszkját. A tanulmány 225/55x18-as gumiabroncsokat kapott, Brembo fékjeit a Nissan Skyline GT-R sportkupéból kapta. Terepjárókban szokatlan a műszeregység középkonzol fölé helyezése, így azonban semmilyen ülésbeállításnál nem zavar a kormánykerék takarása. Az X-Trail motorja egy új, könnyűsúlyú kétliteres benzines erőforrás.
|
2000.10.04.
Peugeot City Toyz

A Peugeot négy kisautó-tanulmányt mutatott be City Toyz közös néven. A 3,16 m hosszú vroomster egy tandemautó, melyben az üzemanyagtank a vezető előtt kapott helyet. Az autót fogantyús kormánnyal lehet irányítani, a vezetőt és utasát a szélvédő meghosszabbításaként üvegtető védi. A vroomster motorja a 206-osból ismerős 1,6 literes, 16 szelepes, 110 lóerős négyhengeres. A csupán 2,5 méteres e-doll három személyt szállíthat: a két utas a vezető két oldalán foglalhat helyet. Az útra simuló kiskocsin a szélvédő, tető és hátsó ablak egyetlen darab üvegből készült. A két hátsó kereket egy-egy Peugeot elektromos robogóból származó motor hajtja, a kormányzás is a robogókon megszokottan működik. Az e-doll hátulján egy kivehető, üvegoldalú bevásárlókocsi található, amelyet kényelmesen hazaszállíthatunk az üzlettől. A bobslid egy háromüléses kisautó, utasai a nevének megfelelően egymás mögött, a bal oldalon foglalnak helyet, míg a jobb oldalra a csomagokat helyezhetjük. A buborékszerű tető a bal oldalra kinyílva ad helyet a beszálláshoz, becsukva az üvegtető hátracsúszhat a szellőzéshez. Az elöl 560 mm, hátul 730 mm átmérőjű kerekeket egyenként 5 kW-os elektromotor hajtja, összesen 20 kW-os teljesítménnyel. Az autóban nincs kormánykerék vagy botkormány, az irányítás a kerekek elektromotorjai sebességének szabályozásával történik, egy joystickkel. A sorozat csúcsmodellje a 3,28 méteres kart-up, amelyet 210 lóerős, háromliteres V6-os hajt. Az utasok fölé a buborékszerű szélvédő-üvegtető egység borul, kinyitva a motorház is szabaddá válik. A kart-up fényszóróinak fénye egy lencsén keresztül jut az útra, ezt változtatva 'úttest' és 'kereszteződés' módok váltakoznak. A kart-up mindössze 1,08 méter magas, az utasok szinte a padlószinten ülnek.

|
2000.10.04.
Porsche Carrera GT

A Párizsi Autószalonon a Porsche egy kétüléses szuper-sportkocsi koncepcióját mutatta be Carrera GT néven. A középen elhelyezett 5,5 literes, 558 lóerős V10-es motor négy másodperc alatt gyorsítja fel az autót 100 km/h-ra, a gyári teszteken 341 km/h-s végsebességet sikerült elérni. Ha gyártásba kerül, a végleges változat 700 ezer márka körüli áron lesz kapható 2003-tól. Az előzetes tervek szerint körülbelül 500 darab készül a Carrera GT-ből, igaz az észak-amerikai képviselet szerint több száz darab gyorsan elfogyna a tengerentúlon.
|
Vissza az aktuálishoz
|
|