2000. szeptember


2000.09.16. Ford Mondeo
Ford Mondeo Ford Mondeo
A Ford egy teljesen új tervezésű Mondeóval váltja fel a hét éve piacon lévő elődöt. A nagyobb platformra épített utód a Párizsi Autószalonon mutatkozik be először a közönségnek, és novemberben kerül a kereskedőkhöz. Az autó megjelenése jelentősen eltér a korábbi típustól: a lágy hajlatokat határozott, éles vonalak váltották fel, az ovális helyett sarkosabb, mintázat nélküli burás fényszórókat találunk. A hátsó részt a háromszög alakú lámpák határozzák meg - hasonlót láthattunk már a Mercedes-Benz C-osztályon, vagy a Lexus IS 200-ason is. A Mondeo a kategóriában elvárható biztonságot nyújtja: alapáras a négy légzsák, ABS, fékerő-elosztó, ezt a hátsó utasokat is védő függönylégzsák és ESP egészítheti ki. A motorházfedél alatt új fejlesztésű Duratec HE erőforrások dolgozhatnak: 1,8 literes 125 lóerős vagy 2,0 literes 145 lóerős, illetve egy szintén új 2,0 literes 115 lovas Duratorq DI dízel. Ezek mellett a jól ismert 170 lóerős Duratec V6-os is választható. Különleges extra lesz a két első ülés fejtámlájába épített színes képernyő. 1993-as bemutatkozása óta több mint 2,5 millió Mondeo talált gazdára a világ hatvan országában, 1994-ben pedig az európai "Év autója" díjat is elnyerte.



2000.09.16. Fiat Doblo
Fiat Doblo Az olasz Fiat megirigyelte a Renault Kangoo, Citroen Berlingo és Peugeot Partner sikereit: a Párizsi Autószalonon Doblo néven kompakt mindenest mutat be. A 4,16 méter hosszú és 1,71 méter magas ötüléses egy személyautó kényelmét, egy egyterű variálhatóságát és egy kisáruszállító rakterét nyújtja. A kimagasló, 750 literes csomagtér a hátsó ülések lehajtásával 3000 literesre növelhető, a magasított hátsónak köszönhetően áruszállításra vagy szabadidős célokra kiválóan használható. A műszerfalon számos tárolórekeszt helyeztek el, továbbá egy polc is található a szélvédő felett. A sík padlónak köszönhetően egyszerűen mozgatható hátsó ülésekre két tolóajtón keresztül lehet beszállni. A kategóriában egyedülálló a Doblo biztonsága: vezető- és utasoldali, oldal- és függönylégzsákokat kínál. A lökhárítók és fényszórók ellenállnak a kisebb koccanásoknak. A személyszállító változat mellett Doblo Cargo néven kisáruszállító változat is kapható lesz. Raktere 3,2 köbméteres (a magasított tetős verziónál 3,8 köbméteres), teherbírása 625, illetve 805 kg. A rakodást a mindkét oldali, 70 cm széles tolóajtó és az aszimmetrikusan osztott hátsó ajtó könnyíti meg. A motorpalettán 65 lóerős 1,2 literes benzines és 63 lóerős 1,9 literes dízel található, de később 103 lovas 1,6-ossal és 100 lovas 1,9-es JTD dízellel is kapható lesz. A Doblo összesen 26-féle karosszériaváltozatban érhető el.



2000.09.16. Honda Civic
Honda Civic Honda Civic
Bemutatkozott az európai piacra szánt, teljesen megújult Honda Civic. Meglepőnek tűnik a Honda újítása az ötajtós verziónál: az újdonság koncepciója már-már egy kompakt egyterűhöz közelít. A karosszéria rövidebb, magasabb - az előretolt utascellának, jobb helykihasználásnak és nagyobb tengelytávnak köszönhetően tágas belsőt kínál. A kategóriában először láthatunk műszerfalra helyezett (kézi vagy automata) sebességváltókart, ezzel kényelmesebb a váltás, de az ülések között is könnyebb mozogni. A csomagtér 370 literes, de a 2:3 arányban osztott ülések előredöntésével 732 literesre növelhető. Két új, 16 szelepes erőforrással lesz kapható a Civic, ezek már a VTEC-II családba tartoznak. A kisebb 1,4 literes teljesítménye 90 lóerő, legnagyobb nyomatéka 130 Nm-es, míg a nagyobbik négyhengeres 1,6-os, 110 lóerős, maximális forgatónyomatéka 152 Nm-es. A könnyű vezethetőségről elektronikus szervokormány gondoskodik. Ezen kívül négy légzsák, ABS, fékerő-elosztó, légkondicionáló, indításgátló, elektromos ablakemelők és tükrök járnak alapáron. A kétajtós kupé és a négyajtós lépcsőshátú többet megőrzött az előd vonalaiból, ezekhez 2,0 literes motorok is elérhetőek lesznek. Elődjéhez hasonlóan ez a típuscsalád is a Honda swindoni gyárában készül majd Nagy-Britanniában.



2000.09.16. Lancia Y
Lancia Y Négy sikeres év után a Lancia felfrissíti a miniautók kategóriájában szereplő Y modellt. Az újdonságot kívülről leginkább az új vonalú lökhárítóról és hűtőrácsról, valamint az átrajzolt fényszórókról ismerni fel. A korábbi 1,1-es motort elvetik, helyette a szintén jól ismert 1,2-es FIRE benzines lesz elérhető. A nyolcszelepes alapmodell 60 lóerőt teljesít, 102 Nm-es maximális nyomatéka már 2500-as fordulatszámon rendelkezésre áll. 0-ról 100 km/h-ra 14,1 másodperc alatt gyorsul az 1,2 8v, míg végsebessége 158 km/h. Dinamikusabb autózást biztosít a 80 lovas 1,2 16v, melynek legnagyobb nyomatéka 114 Nm. Ezzel a változattal 11,2 másodperces gyorsulás és 174 km/h-s végsebesség érhető el. Az LS és LX felszereltségi szintek mellett a fiatalos "elefantino blu" és a sportos "elefantino rosso" is kapható. Az Y-ból eddig közel 600 ezer készült, ezzel Európában 3, az olasz piacon 10 százalékos részesedésre tett szert. Ezzel a Fiat Punto mellett Itália egyik kedvenc kiskocsija - méltó folytatója a népszerű Y10-es előd által megkezdett sorozatnak.



2000.09.16. Nissan Fusion
Nissan Fusion Nissan Fusion
A következő generációs Nissan Primera csak 2001 közepén mutatkozik be, formatervét viszont már most előrevetíti a Fusion nevű tanulmányautó. A forma megalkotója, Stéphane Schwarz a hagyományos lépcsőshátú autóktól eltérő formát alkotott meg. Szerinte a Fusion leginkább egy hóval borított autóra hasonlít: a hagyományos hármas felosztás helyett egyetlen sziluettben olvad össze a motorházfedél és a csomagtartó vonala. A front-rész a hagyományos hűtőmaszk szélein kisebb felületű lámpákat vonultat fel. A műszerfalon egy színes kijelzőn irányíthatjuk majd a szellőzést, műholdas navigációt és hifi-berendezést. Az új forma sikeréről a Párizsi Autószalon közönségének véleménye alapján győződhet meg a Nissan. A következő évekre belehúznak a Nissan tervezői: minden nagyobb autókiállításon új koncepciót mutatnak be, továbbá 22 sorozatgyártású modell jeleik meg 2002-ig.



2000.09.16. Peugeot Prometheus
Peugeot Prometheus Peugeot Prometheus
A Peugeot egy különleges tanulmányautót mutat be a Párizsi Autószalonon. A 4,18 m magas, 1,91 m széles és 1,5 m magas, Prometheus névre keresztelt koncepció egyterű a nemsokára bemutatkozó 307-es előfutárának számít. Az újszerűt és hagyományos Peugeot-elemeket magába foglaló front-rész mutatja majd a legtöbb hasonlóságot a szériaváltozattal. A napfénytetőt a szélvédővel helyettesítik, amely egy domborulattal hajlik át a tetőbe és az első ülések vonala mögött ér véget. A bal oldali nagyméretű ajtó távirányítással, elektromosan nyílik előre-, vagy hátracsúszva, míg a jobb oldali ajtó első része hagyományosan nyitható, a hátsó rész elcsúsztatható. A csomagtérajtó legnagyobb részét a mélyre húzott hátsó ablak foglalja el, ebbe nyúlnak bele a különleges technikájú hátsó lámpák. A nagy átmérőjű alumínium kerekekre defektesen is futni képes Michelin Pax gumiabroncsok kerültek. A modern utastér négy személynek kínál kényelmes helyet. Az ezüstszínű külsőnek megfelelően az utastérben és a műszerfalon is sok fémszínű betétet találhatunk. A középkonzol tetején navigációs-multimédiás képernyőt találunk, DVD filmeket az első ülések hátulján nézhetnek a hátul utazók. A hátsó ülések támláit is elektromosan dönthetjük le, így sík rakteret kapunk. Mivel száműzték a pótkereket, a csomagtér padlója alatt újabb rekeszek találhatóak. A Prometheus megoldásainak nagy része a 307-es egyterű változatán valósul meg.


««« előző oldal 1 | 2 | 3 | 4 következő oldal »»»

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2001 | Car Page | Csordás Gábor