2000. április


2000.04.13. Chevrolet Tahoe
Chevrolet Tahoe Az Egyesült Államok után Európában is kapható a Chevrolet szabadidős terepjáró (SUV) modellje, a Tahoe. A korábbi Blazer alapjaira épülő nagykategóriás 4x4-est 5,3 literes, 273 lóerős V8-as Vortec motor hajtja. Hatalmas, 427 Nm-es nyomatéka 4000-es percenkénti fordulatszámon áll rendelkezésre. A Tahoe akár 3500 kg-os tömeget is vontathat, végsebessége 170 km/h. A korábbi 5,7 literes motorral szemben csökkent a fogyasztás, amely még így is 15,4 liter 100 km-en. Az 5,052 m hosszú Tahoe LS és LT felszereltségi szintekben kapható. Utastere nyolcszemélyes, 460 literes csomagtartója 3348 literesre növelhető.



2000.04.13. Fiat Punto Abarth
Fiat Punto Abarth A korábbi sportsikereiről ismert Abarth mára a Fiat cég gyári tuning-osztályává lépett elő. Ezért természetes, hogy a nagysikerű Punto utódját is kezelésbe vették: tavasztól optikai csomag is megvásárolható hozzá. A Punto Abarth elsőként öblösebb első- és hátsó lökhárítókat kapott, oldalsó szélesítéseket, valamint hátsó tetőspoilert. Különleges 15 colos, tízküllős, emblémás könnyűfém keréktárcsákat szereltek az autóra, melyekre kétféle gumiabroncs kerülhet: Michelin 195/45 R15-ös, vagy Pirelli P5000 Drago 195/50 VR15-ös. A Punto Abarth modelleket ezen kívül a hátsó kerekek elé helyezett vörös skorpiós emblémáról ismerhetjük fel.



2000.04.16. Lexus IS 300
Lexus IS 300 A Toyota az főként Egyesült Államokban szeretne sikereket elérni az új Lexus IS modellel, amelyet szemben az európai IS 200 változattal ott IS 300 néven gazdagabb felszereltséggel és más motorral forgalmaznak majd 2000 júliusától. A GS 300 erőforrása költözött az IS 300 motorházfedele alá, a 3,0 literes soros hathengeres VVT-i aggregát 215 lóerős, ötsebességes kézi váltója a kormánykerékről kapcsolható. A lendületes, elegáns és sportos lépcsőshátú karosszéria légellenállási értéke (cW) mindössze 0,28. Az alap 16 colos kerekek helyett 17 colos könnyűfém kerekek is rendelhetőek. Az alapfelszerelés része többek között az ABS, alumínium betétes sportos műszerfal, hatlemezes CD-lejátszó, vagy immobiliser. A Lexus évi 25 ezer darab eladásával számol.



2000.04.18. Lotus Exige
Lotus Exige A brit Lotus legújabb modellje, az Exige a kis Elise alapjaira épül, szédületes menetteljesítményeivel kelt feltűnést. Mindössze 4,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra, így az Esprit V8 csúcsmodellnél is dinamikusabb. Az Elise 1,8 literes négyhengerese hajtja a könnyűsúlyú kétülésest, az erőforrás teljesítménye 177 lóerő. A 780 kg-os autó aerodinamikájára nagy figyelmet fordítottak a cégnél, így az Exige-nek kiváló az úttartása, az első és hátsó spoilerek tekintélyes leszorítóerőt termelnek. A széles kerekekre külön a Lotus számára fejlesztett Yokohama abroncsok kerülnek. A kupéban nincs ABS vagy szervokormány, így könnyítik a saját tömeget. A középmotort átlátszó motorháztető fedi (fel), az utastérben alumínium betéteket, négypontos öveket és Alcantara bőr kárpitozást találunk. A rendelhető extrák között sztereórendszer, vagy 190 lóerős motor is található. Az Exige júniusban kerül a brit piacra 33 ezer fontos áron.



2000.04.06. Opel Corsa
Opel Corsa Opel Corsa
Az Opel népszerű kiskategóriás modellje ősztől teljesen megújult formában kerül a piacra. Az autó a korábbi kémfotóknak megfelelő designnal jelent meg: az előzőnél határozottabb élekkel megrajzolt külsővel és magasra helyezett hátsó lámpákkal. A tekintélyes, 2,491 méteres tengelytávval rendelkező Corsa a szegmens egyik legtágasabb utasterét nyújtja majd. A karosszéria merevségét 33 százalékkal megnövelték, légellenállási tényezője (cW érték) 0,32. Hatféle hengerenként négyszelepes ECOTEC benzines motor lesz elérhető, ezek közül új az 1,0 literes, 58 lóerős benzines 5,6 l/100 km-es fogyasztással, valamint a Corsa GSi csúcsmodell 1,8 literes, 125 lovas motorja. Ez utóbbival a Corsa végsebessége eléri a 200 km/h-t. A közvetlen befecskendezéses turbódízel erőforrással a fogyasztás csak 4,7 literes. A kiskocsi felszereltsége kategóriájának egyik legjobbja lesz: a középkonzolra rendelhető "Infotainment-Center" négylemezes CD-lejátszót, rádiót, telefont és navigációs rendszert foglal magába. A szervizintervallumot 30 ezer km-re növelték, a karosszériára 12 év átrozsdásodás elleni garancia jár. Az új Corsa jól szerepelt az EURO-NCAP törésteszten is - vezetőoldali, utasoldali, és két oldallégzsák jár hozzá, valamint hárompontos öv mind az öt ülésre. Az Opel által szabadalmaztatott 'Pedal Release System' baleset esetén kiengedi a pedálokat, nehogy sérülést okozzanak. A Fiathoz hasonlóan az Opel is kínál ezentúl félautomata sebességáváltót 'Easytronic' néven.

Opel Corsa Opel Corsa



2000.04.18. Proton 318 GTi
Proton 318 GTi Proton 318 GTi
Nyugat-Európában nyártól kapható a malajziai Proton autógyár kompakt sportos modellje, a 318 GTi. A korábbi Mitsubishi Colt alapjaira épülő 3,995 méter hosszú háromajtóst 1,8 literes négyhengeres hajtja, melynek 133 lóerős teljesítménye 6500-as percenkénti fordulatszámon áll rendelkezésre, a 164 Nm-es maximális nyomaték 5500-as fordulaton jelentkezik. 7,8 másodperc szükséges a 0-ról 100-ra gyorsuláshoz. Legnagyobb sebessége 210 km/h, fogyasztása csak 8,5 liter/100 km. A karosszéria és futómű 18 hónapos fejlesztésében a Lotus is részt vett. Megerősítették a felfüggesztést, az első 10 mm-rel, a hátsó 15 mm-re került közelebb az úthoz, az első tárcsafékek hűtöttek. Az utastér a külsőhöz illő - a Recaro sportülések jól tartanak, de a magasságában állítható kormánykerék ellenére a magasabb vezetők szűknek találják az autót. A fehér számlapos műszereket alumínium műszerfal-betétek és a sebességváltó körüli alumínium-gyűrű egészíti ki. Az alapfelszerelés része a légkondicionáló, hatlemezes CD-lejátszó, elektromos ablakok, ABS, vezetőoldali légzsák, 16 colos alumínium kerekek (205/45 HR16-os gumiabroncsokkal), riasztó és immobiliser. A kis Proton GTi ára 14.499 angol font, legnagyobb vetélytársai a piacon a Citroen Saxo VTS, Peugeot 206 GTi, Renault Clio 16V és Seat Ibiza 1.8T 20V lesznek.



2000.04.16. TVR Speed 12
A brit sportkocsikat gyártó TVR legújabb modellje a Speed 6 fölé érkező szuper-sportkupé, a Cerbera Speed 12. A 384 km/h-s sebességre képes monstrum ára mintegy 64 millió forint lesz, ennek ellenére már tizenkét megrendelés is érkezett. A 7,7 literes V12-es, hengerenként négyhengeres erőforrás 800 lóerős, 882 Nm-es nyomatékát 5750-es fordulatszámon adja le. Ez a hatalmas erő a hátsó kerekeken át jut az aszfaltra. Szuperszéles Speedline felnikre elöl 245/40 ZR18-as, hátul 285/40 ZR18-as gumiabroncsok kerülnek - összesen egy használt kisautó árát teszik ki. Ezzel a motorral a TVR csúcsmodell maga mögött hagyja a McLaren F1-est is, összehasonlítva a Speed 12 1070 kg-os tömegét és 800 lóerejét a McLaren kupé 1062 kg-jával és 680 lóerejével. A TVR monstrum körülötti hatalmas érdeklődés ellenére jövője még bizonytalan, valószínűleg havi 1-2 autó készülhet majd el.



2000.04.13. Volkswagen Passat W8
A Volkswagen nemsokára bemutatja első W-alakban elrendezett sorozatgyártású motorját. A Passat W8 a Mercedes-Benz E-osztály riválisa lesz. A 3,7 és 4,0 literes nyolchengeresek közül a kisebbik 250, a nagyobbik 292 lóerős, miközben a Mercedes E430 is csak 279 lovas. A Passat W8-ast 4Motion összkerékhajtással szerelik, hatfokozatú kézi-, vagy ötsebességes Tiptronic váltó választható. A VW másik ütőkártyája a Mercedesnél jóval alacsonyabb ár. Az autó a Passatnál hosszabb tengelytávval és ferdehátú karosszériával kerül bemutatásra 2000 végén. Később kombi karosszéria is elérhető lesz. A jelenlegi Passat októberben modellfrissítésen esik át.


1 | 2 | 3 következő oldal »»»

Vissza az aktuálishoz


© 1997-2001 | Car Page | Csordás Gábor