
Suzuki Wagon R+
Az Opel Agila megjelenése után bemutatkozott a GM-Suzuki együttműködés másik gyümölcse, az új Suzuki Wagon R+ is, amely 2000. januártól Esztergomban készül.
A korábbi, dobozszerű elődöt egy lekerekített karosszériás, tágas belső terű, mozgékony kisautó váltotta fel. Motorja négyhengeres, 1,3 literes, legnagyobb teljesítménye 80 lóerő. A Wagon R+ csak 3,5 méter hosszú, de 1,695 méter magas, így elöl és hátul is elegendő a fejtér. A műszerfal egyszerű, de több információval szolgál. A csomagtartó mérete a rövid farnak köszönhetően nem túl nagy, de a hátsó ülések a padló síkjába süllyeszthetőek, így nagy, jól kihasználható teret kapunk. A 16 milliárd forintos beruházást követően 1999 őszén már megindult a próbagyártás, az első példányok értékesítése 2000 márciusában kezdődött meg. Az első évre 30 ezer példány gyártását tervezik, amellyel 80-90 ezerre futtatják fel az esztergomi gyár termelését. A Wagon R+ alapváltozata 2 098 000 forinttól kapható.
TéR+ teljesítmény
Menetpróba: Suzuki Wagon R+ GLX
Január második felében Esztergomban megkezdődött a Wagon R+ sorozatgyártása. A mini egyterű már a kereskedők standjain kelleti magát: körbe lehet járni, bele lehet ülni, meg lehet simogatni, sőt egy rövid kipróbálás után a reménybeli tulajdonos akár megrendelését is leadhatja. Szerkesztőségünk (Autó Plusz) ennél szerencsésebb helyzetben volt, hiszen rövid tesztünk alatt a csöppség menettulajdonságait is mérlegre tehette.
Építkezzünk felfelé!
A japánok megint csak kitaláltak valamit, ami az európai ember számára is szimpatikus. Az ötlet, miszerint a kisebb családok számára kényelmes, fürge, takarékos és természetesen kis helyigényű négykerekűt építsenek, tulajdonképpen nem új keletű, hiszen a Suzuki már 1993-ban megalkotta az első, a szigetországban kei-osztályúnak (a legkisebbnek) besorolt van-t. Ez volt a Wagon R, amit az európai igényekhez igazítva átalakítottak (megnövelték a minikarosszériát és más erőforrást költöztettek a lemezek alá), s aztán Wagon R+ néven kezdték forgalmazni az Öreg kontinensen. A most Magyarországon készülő modell ennek a típusnak a korszerűsített, modernizált változata. A kocsi külső méretei (3500/1620/1660 mm) dobozformát határolnak, ami érthető módon megosztja a figyelemfelkeltő design-hoz szokott autós társadalmat, így akad, aki ellenszenvesnek, a többség viszont rendkívül barátságosnak tartja a mini egyterűt. Hatalmas lámpatestek, krómkeretes hűtőrács és fényezett vészhárító jellemzi az általunk kipróbált GLX modellt (az alapverziónál matt feketék a lökhárítók és a hűtőrács sem krómozott), továbbá két tetősín, az ajtók alsó részén oldalvédő gumicsík, valamint ízléses dísztárcsák jelzik a magasabb felszereltségi szintet. A beltérbe viszonylag szélesre nyíló ajtókon keresztül juthatunk, ahol az építési módból következően magas üléspozíció, no meg a Lengyelországban készülő testvérmodelltől (Agila) származó műszerfal fogad.
Az összeszerelés minősége, a műanyag elemek illesztése korrekt, rossz minőségű útburkolaton haladva sem adták tudtunkra jelenlétüket.
Motor-mustra
A korábbi Wagon R+-t egy 996 köbcentis, 16 szelepes, 65 lóerős motor hajtotta, a hazai gyártású modellbe azonban a Jimny 16 szelepes, 76 lovas motorja kerül. A plusz 11 lóerő kimondva nem túlságosan sok, a gyakorlat viszont egészen mást bizonyít: a pörgős, mondhatni sportos orgánumú erőforrás könnyedén hozza lendületbe a 975 kilós karosszériát, s a dinamikus haladáshoz a padlóból magasra nyúló váltókar is partner. Kicsit lerontja a pozitív összhatást a túlságosan puha, és nagyon alul fogó kuplungpedál. A zajcsillapításon is lehetne még javítani, mivel a motor hangja, ha nem is tolakodó mértékben, de folyamatosan jelen van az utastérben. A futóműről (elöl McPherson rugóstagok, hátul független, tekercsrugós csillapítás) kijelenthetjük, hogy sokkal komfortosabb hangolású, mint az Esztergomban készülő Swifteké, s ez az utazásról alkotott élményt jótékonyan befolyásolja. Szintén kellemes hatással van - de nem az utazási komfortra, hanem a potenciális vevőkre - a nyolcféle fényezés, valamint a háromféle felszereltségi szint (GL, GLX, GS), sőt véleményünk szerint a 2 098 000 Ft-os alapár is ebbe a kategóriába tartozik. (Autó Plusz)

Motor: soros négyhengeres tizenhatszelepes benzines
Hengerűrtartalom: 1298 ccm
Teljesítmény: 56 kW (76 LE) 5500/min
Nyomaték: 115 Nm - 4250/min
Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 5 sebességes kézi váltó
Hossz/szél./mag.: 3500/1625/1660 mm
Tengelytávolság: 2360 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1420/1385 mm
Saját tömeg: 985 kg
Megengedett össztömeg: 1355 kg
Csomagtartó: 300/1250 liter
Üzemanyagtartály: 41 liter
Fékek elöl/hátul: tárcsafék/dobfék, ABS
Gumiabroncsok: 165/60 R14
Gyorsulás 0-100 km/h: 13,5 s
Végsebesség: 155 km/h
Átlagfogyasztás: 6,4 l/100 km
Hatótávolság: 640 km
Alapmodell ára: 2 098 000 Ft
|

Vissza a magyar autókhoz
|