Annak ellenére, hogy ez a modellnév csak 1993 óta létezik, az elmúlt mintegy fél évszázadban kifejezetten sikeres típusok voltak az elődei. A legendás "Ponton" modellel kezdődött 1953-ban, majd a nagy meglepetést keltő kettős kereklámpás E-osztály 1995-ös megjelenéséig még további öt generáció követte. Nem mellékes, hogy az E-osztály gazdaságilag is fontos a Mercedes-Benz számára, hiszen a stuttgarti márka összes személyautó-termelésének 77 százalékát ez a modellsorozat tette ki. Elődeivel együtt ugyanis közel kilencmillió példány készült az E-osztályból.

Mercedes-Benz 180/190 "Ponton" (1953-1962)
A második világháborút követő időkben mindenki arra számított, hogy a többi autógyártót követve a Mercedes-Benz is kisautót fog a piacra dobni. Ennek ellenére 1953. szeptember 8-án a Daimler-Benz AG bemutatta a Mercedes-Benz 180-ast. Az egész modellsorozatot megalapító típus eltért a harmincas évek stílusától, hiszen a "Ponton" kisimított sárvédő lemezeivel hódított. Sokan túl újszerűnek vélték, a masszívabb felépítés azonban számos előnnyel járt. Az elődnek számító 170 S modellhez képest 22 százalékkal tágasabb utasteret, 75 százalékkal nagyobb csomagtartót és 40 százalékkal több üvegfelületet kínált a 180-as. Szintén újdonságnak számított a kettős keresztlengőkaros első felfüggesztés, amely a motort és váltót rögzítő vázhoz kapcsolódott.
Az 1,8 literes négyhengeres erőforrás a 170 Sb-ből származott, 52 lóerős teljesítményének köszönhetően a 180-as modell 126 km/h-s végsebességet ért el. A Mercedes-Benz korabeli sajtóanyaga szerint olyan autót alkottak, amely a nagy túrakocsik kényelmét, a sportautók menettulajdonságait és a nehéz járművek biztonságát egyesíti egy gazdaságos középkategóriás autóban.
Gyártási ideje alatt nem maradt változatlan a modell, hiszen 1955 szeptemberében megváltoztatták a felfüggesztést, 1956 májusában pedig a 180 mellett megjelent a 190-es típus. Külsőre csak a gazdagabb krómdíszítésről lehet felismerni, a motorházfedél alatt viszont egy teljesen új, 75 lóerős négyhengeres lapult. 1957 őszén a 180-ast is új, 65 lóerős motorral szerelték, ráadásul megkapta a 190-es kissé szélesebb hűtőmaszkját és nagyobb hátsó lámpatesteit.
Ne feledkezzünk meg a dízelváltozatról sem: a 40 lóerős 180 D 1954-ben mutatkozott be, majd 1955-ben három eltérő teljesítményű kiadásban is megjelent. Legendás megbízhatóságuknak köszönhetően a Mercedes-Benz dízel modelljei már ekkor a taxisok kedvenc autói voltak. Az 1958-as 190 D már 50 lóerőt teljesített és 125 km/h elérését tette lehetővé. 1959-ben mindkét típuson modellfrissítést hajtottak végre. A 180 b és 190 b hosszabb motorházfedelet, szélesebb hűtőmaszkot, vaskosabb lökhárítókat és hosszú hátsó lámpatesteket kapott. Az utasteret is módosították, biztonsági megfontolásból a kormánykerék közepén párnázott anyaggal látták el. Erősebbek lettek a motorok is: 180 b 68, míg a 190 b már 80 lóerőt teljesített. A Ponton népszerűsége már ekkor olyan nagy volt, hogy a gyár nem tudta az összes igényt kielégíteni.
1961 nyarán még egy utolsó változtatást végrehajtottak a 180-ason, így 180 Dc néven kétliteres, csupán 48 lóerős, de strapabíróbb dízellel készült. A 180 c gyártását 1962 októberében hagyták abba. Eddig összesen több mint 440 ezer Ponton modell készült, a Daimler-Benz teljes kapacitásának 62 százaléka.

Mercedes-Benz W 110 (1961-1968)
Az 1961-es Frankfurti Autószalonon hullt le a lepel a Ponton modell utódjáról. Az új 190-es az ekkor már két éve gyártásban lévő nagyobb Mercedes-Benz modellek stíluselemeit vonultatta fel, az eltérés mindössze a kerek első fényszóró és a 145 mm-rel rövidebb karosszéria volt. Újdonságnak számított a kor divatjának megfelelő "fecskefarkú" farkiképzés, amely a gyáriak szerint nem csak egyszerű stíluselemnek számított, hanem parkoláskor is kiváló segítséget nyújtott.
Rövidebb karosszériája ellenére a W110-es "fecskefarkú" elképesztően nagy volt. Elődjénél 230 mm-rel hosszabb, 55 mm-rel szélesebb, de csomagtartója is jóval tágasabb lett. A 80 lóerős 190c 150 km/h-s végsebességgel bírt. Két hónappal később jelent meg a 190 Dc, amely álló helyzetből 29 másodperc alatt gyorsult százra és 130 km/h-s sebességet ért el - szép értékek egy akkori dízelmotoros autótól! A típus népszerűségére jellemző, hogy 1965-ben a fecskefarkú modellt vásárlók kétharmada a dízelt választotta.
1962 augusztusától a 190-es már négyfokozatú automata sebességváltóval is elérhető volt. Egy évvel később megjelent a kétkörös fékrendszer és előre tárcsafékeket szereltek. Az 1965-ös Frankfurti Autószalonon nagyobb, 95 lóerős motorral és Mercedes-Benz 200 és 200 D néven mutatkozott be az új modellváltozat. Később a nagyobb 230 S típusban dolgozó hathengerest is megkapta a "fecskefarkú", a 230-as típus 105 lóerőt teljesített. Ezt a második sorozatot a ködlámpát, irányjelzőt és helyzetjelzőt magában foglaló új első kiegészítő lámpatesttel különböztették meg.
A W 110-es sorozatból összesen 628 ezer darab készült, a "fecskefarkú" a teljes termelés 59 százalékát tette ki.

Mercedes-Benz W 115 (1968-1976)
A "fecskefarkú" utódjának bemutatóját mindenki az 1967-es Frankfurti Autószalonra várta, ráadásul új néven. Megindult a találgatás, a Daimler-Benz újdonságára az Auto Union egyik márkája, a Wanderer, vagy Horch tűnt a legvalószínűbbnek. Igazából azonban csak 1968 januárjában jelent meg az újdonság, továbbra is Mercedes-Benz emblémával. Mivel a belső típusnevek, amelyekkel ma megkülönböztetjük a stuttgarti márka modelljeit, akkoriban még nem voltak népszerűek, ezért a típus neve után illesztett /8 kiegészítéssel utaltak a bemutató évére. Nálunk inkább "állólámpás" néven ismert a típus, utalva a követőjeként bemutatkozott "fekvőlámpás" típusra.
Elődjétől eltérően a W 115-ös már nem hasonlított a nagyobb Mercedes-Benz modellekre. Újdonságai közé a biztonságosabb ablaktörlő, lábbal működtethető parkolófék és a modern műszerfal tartozott. Az áramvonalas karosszéria már ekkor is a kor követelménye volt, így a légellenállási együttható értéke elérte a 0,38-at. A 230-as és 250-es Mercedesek emellett a kategória élvonalába tartozó vezethetőséget kínáltak, a korabeli tesztek nem győzték dicsérni a W 115-öst.
Egyre több típusból állt a paletta: a négyhengeres benzines és dízelmotorok mellett W 114 kódnéven hathengeres benzinest is kínáltak. 1974-ben bemutatkozott a világ első öthengeres személyautója, 80 lóerős teljesítményével a dízelek között ez volt a legerősebb is. 250 C és 250 CE néven kétajtós kupéváltozat is megjelent, melyet később benzinbefecskendezéssel is felszereltek, a kombi premierjét azonban elhalasztották.
A tizenöt modellből álló kínálatban egyre nagyobb figyelmet fordítottak a biztonságra. A W 115-ös biztonsági karosszériát, biztonsági ajtózárakat, és biztonsági kormányoszlopot vonultatott fel. Az 1973-as modellfrissítésen pedig megjelentek a kevésbé koszolódó oldalablakok és hátsó lámpatestek, valamint az első fejtámaszok és új biztonsági övek. A tradíció azonban még mindig jelen volt, hiszen a sebességváltót a kormányoszlopra szerelték, és továbbra is rendelhető volt az egy darabból álló első üléssor.
A W 114/W 115 modellekből 1976 decemberéig összesen 1,8 millió készült, melynek 35 százalékát a dízelváltozat tette ki.

Mercedes-Benz W 123 (1976-1985)
1976 januárjában, mielőtt az utolsó W 115-ös elhagyta volna a szerelőszalagot, a Daimler-Benz bemutatta az utódot W 123 kódnéven. A hazai használtautó-piacon jól ismert modell 45 mm-rel hosszabb és 16 mm-rel szélesebb volt elődjénél. A klasszikus Mercedes-Benz hűtőmaszk új formát öltött, két oldalán pedig közös bura alá került kettős körfényszórók kaptak helyet. A 280 és 280 E csúcsmodelleket viszont téglalap alakú lámpatestekkel szerelték.
Az újdonság kilencféle változatban volt kapható: ötféle benzines és négyféle dízelmotorral. Egyre inkább számított a modellek biztonsága. Az üzemanyagtankot védett helyre, a hátsó tengely fölé helyezték, továbbá megnövelték az első és hátsó gyűrődő zónákat. Az autó olcsóbban és rövidebb idő alatt javítható lett, ráadásul a károsanyag-kibocsátás csökkentésére is odafigyeltek. Biztonsági téren tovább folytak a fejlesztések, az övfeszítő, överő-határoló és légzsák fejlesztése is folyamatosan zajlott.
Az 1977-es Frankfurti Autószalonon bemutatkozott a kombi változat, amely a soha nem gyártott elődjéhez hasonló farkiképzést kapott. A W 123-asból összesen közel 2,4 millió darab készült, ebből 13 700 hosszú tengelytávval és 200 ezer kombi kiadásban.

Mercedes-Benz W 124 (1985-1995)
Az 1984 decemberében bemutatkozott W 124-es sorozat új formatervet, teljesen új karosszériát és futóművet és új motorokat kapott, kisebb volt a légellenállása és saját tömege is. Nagyszilárdságú acéllemezekkel csökkentették az autó súlyát, így a fogyasztás típustól függően 15-25 százalékkal lett kevesebb. A keresztlengőkaros első és többlengőkaros hátsó futómű nagyobb menetkomfortot és biztonságot nyújtott. Itt mutatkozott be továbbá az egykaros első ablaktörlő és a magasságában állítható biztonsági öv. Nem csak lépcsőshátúként készült, hiszen 1985-ben kombi, 1987-ben pedig kupékarosszériával is bemutatkozott. 1992-1996 között készült a négyüléses kabrió kiadás.
Olyan műszaki újdonságok, mint a kipörgésgátló, vagy a 4MATIC összkerékhajtás, szintén a W 124 sorozatban jelentek meg. 1985-től már katalizátor is elérhető volt, a következő évben pedig alapfelszereléssé vált. 1988 szeptemberében rendelhettek a Mercedes-Benz vásárlói elsőként vezetőoldali légzsákot, majd négy évvel később a blokkolásgátlóval együtt minden Mercedesben széria-felszereléssé vált.
1989-ben új dízelmotor mutatkozott be, majd négy évvel később a stuttgartiak vezették be elsőként a hengerenkénti négyszelepes technikát a dízelmotorok között. A benzines változatoknál megjelent a teljesen elektronikus motorvezérlés. A W 124-esből, melyet 1993-tól E-osztály néven ismerhetünk, összesen 2,2 millió darab készült el, ami a márka teljes termelésének 39 százalékát jelenti.

Mercedes-Benz W 210 (1995-2001)
Az új E-osztály 1995. június 23-án mutatkozott be, meglepetésre egy korábbi tanulmányautón már látott kettős körfényszórókkal. A négy kerek lámpatest teljesen új arcot adott a modellnek, egyszersmind megalapozta a Mercedes-Benz további modelljeinek megjelenését.
A W 210-es karosszériája 0,27-es légellenállási együtthatót, közel harminc technikai fejlesztést és gazdag alapfelszerelést vonultatott fel. Megnövekedtek az első és hátsó gyűrődő zónák, a sérülés mértékét csökkentő överő-határolót szereltek fel, továbbá kifejlesztették az oldallégzsákot. Számos további berendezést fejlesztettek az autóhoz, mint például az esőérzékelős ablaktörlőt, a légminőség-érzékelős automata légkondicionálót, vagy a parkolóradart.
A felszereltségi szintek megkülönböztetésére bevezették a Classic, Elegance és Avantgarde elnevezéseket. A vezetési stílushoz alkalmazkodó, alacsonyabb fogyasztást garantáló adaptív, ötfokozatú automata sebességváltó 1996-ban jelent meg. Az 1997-ben bemutatkozott új V6-os erőforrások 25 százalékkal könnyebbek voltak a korábbi hathengereseknél, ráadásul a szervizperiódust 22 500 km-re szorították le. Ekkor jelent meg a fékasszisztens, amely vészhelyzetben megnövelte a fékerőt. Az 1998-as év újdonsága a közvetlen befecskendezéses CDI common-rail dízelmotorok bevezetése volt, míg 1999-ben mintegy 1800 részlet módosításával járó modellfrissítésnek vetették alá az E-osztályt.