A középmotoros sportkocsiban a márkát vezető Colin Chapman az idősödő Europa sikeres utódját látta, így a kiállítás után azonnal visszaszállította a koncepciót Nagy-Britanniába, hogy megkezdődjön a fejlesztés. Mike Kimberley és Tony Rudd vezették az M70 névre keresztelt projektet, melynek fejlesztése a nemrég megvásárolt Ketteringham Hall-ban zajlott. A prototípusok tesztelése mintegy három éven át, egészen 1974 végéig tartott.

Az M70 Esprit Type 79 fejlesztésének vége felé az első elkészült szériagyártmány az 1975. októberi Párizsi Autószalonon debütált, és hatalmas sikert aratott. A legelső autó azonban csak közel egy év múlva, 1976 júniusában hagyta el a szerelőszalagot. A Giugiaro által megálmodott ékszerű karosszéria a kor divatját képviselte, mindez a kétezres, 160 lóerős motorral, csekély menetkész tömegével és a legendás Lotus kezelhetőséggel párosítva a szuper-sportkocsik közé emelte a típust.

A legnagyobb publicitást 1977-ben kapta az Esprit, hiszen a "The Spy Who Loved Me" című James Bond-filmben egy különleges, tengeralattjáróval kombinált példány a 007-es ügynök autójaként szerepelt a filmvásznon. 1977 decemberében véget ért az Esprit S1 csúcsmodell gyártása 718 elkészült autó után, majd 1978-ban debütált az S2. Az elődnél felmerült problémákat, így a kellemetlen motorzajt már a fejlesztés során kiküszöbölték, új hátsó felfüggesztést és továbbfejlesztett motort szereltek vele.

Az 1978-as Formula-1 egyéni és konstruktőri bajnoki címet limitált példányszámú sorozat kibocsátásával ünnepelte a Lotus. Az Esprit F1 Type 79-ből összesen száz darab számozott, fekete és arany színre fényezett példány készült. 1980-ra már 2,2 literes motort szereltek az Esprit S2-esbe, de a legnagyobb feltűnést mégis az új Esprit Turbo Type 82 premierjére a Royal Albert Hall-ban rendezett parti keltette. 210 lóerős motorjának teljesítményére az új első ás hátsó lökhárítók, légterelők és oldalsó küszöbök hívják fel a figyelmet.

A turbófeltöltéses kiadással párhuzamosan, 1981-ben került piacra az Esprit S3 Type 85. Az S2 második, nagyobb motoros változatához képest 12 százalékkal olcsóbb vételárával, de azonos motorral és továbbfejlesztett karosszériával az Esprit S3 megfizethető szuper-sportkocsivá vált. Újra filmvászonra költözött a típus, hiszen a "For Your Eyes Only" című 007-es filmben James Bond egy jól felszerelt Esprit Turbóval furikázott.

1982-ben kezdték meg az aktív felfüggesztést az Esprit számára a korábbi Formula-1-versenyző John Miles segítségével. Ezzel a felfüggesztéssel tört be a Lotus 1987-ben az F1-be is. Szintén 1987-ben mutatták be az Esprit Turbo HC kiadást, melyben az utolsó két betű a 2,2 literes erőforrás magasnyomású feltöltőjére utal. A 215 lóerős motor így 245 km/h-s végsebesség eléréséhez segítette az autót. A szögletes karosszériát Peter Stevens rajzolta újra. 1988-ban a Lotus negyvenedik évfordulójára negyven darab fehér karosszériás, fehér kerekekkel és kék utastérrel szerelt Esprit Turbót adtak ki.

Minden idők leggyorsabb Lotus modellje 1989-ben mutatkozott be. Az Esprit Turbo SE 2,2 literes, 264 lóerős 16 szelepes négyhengerese 4,7 másodperc alatt gyorsult fel száz km/h-s tempóra, végsebessége meghaladta a 260 km/h-t. A következő évben az Egyesült Államok versenypályáin próbált szerencsét az autó. Az SCCA sorozatban nyolc versenyből hat pole pozíciót és négy győzelmet aratott, ezzel a második helyen zárta a bajnokságot. A versenyautó mintájára az amerikai Lotus képviselet 1990 októberében húsz darabos sorozatot bocsátott ki X180R néven.

Az 1991. októberi British Motor Show-n új hátsó szárnnyal jelent meg az Esprit, ráadásul motorházfedelére két szellőzőnyílást építettek. Az X180R alapjain 1992-ben mutatkozott be ugyanitt a Sport 300 kiadás versenyfékekkel és opcionális bukókerettel. Háromszáz lóerőre képes 2,2 literes motorja minden idők legjobb liter/teljesítmény arányú szériaautójává tette. 1993 májusában megkezdődött a Sport 300 sorozatgyártása, majd júniusban két ezen alapuló versenyautó elindult a Le Mans-i viadalon. 1962 óta ez volt a Lotus első gyári nevezése a huszonnégy órás megbízhatósági versenyen. Szintén 1993-ban mutatta be Russell Carr vezető formatervező az új Esprit S4-est. Az 1994-es S4s újdonsága a 285 lóerős motor, módosított kerekek és a Sport 300 hátsó szárnya volt. 1995-ben két pilótával, Alessandro Zanardi és Alex Portman segítségével a Lotus beszállt a GT-bajnokságba. A Sport 300-ason alapuló 400 lóerős, 30 százalékkal javított légellenállású versenyautó a GT2 kategóriába nevezett.

Az 1996-os Genfi Autószalonon nagy áttörésként V8-as motorral is bemutatkozott az Esprit. Az S4, S4s és Sport 300 közös utódja a Lotus saját tervezésű 3,5 literes nyolchengeresével készült. A duplaturbós, 32 szelepes, 350 lóerős erőmű kevesebb mint öt másodperc alatt gyorsította százas tempóra az autót. A belépőmodellt az S4-esen alapuló kétezres, négyhengeres GT3 jelentette.

Az 1997. októberi Londoni Autószalonon jelent meg az Esprit V8GT, az eddigi V8-asnál mintegy 50 kg-mal könnyebb saját tömeggel. Minden Esprit új utasteret, új műszerfalat és továbbfejlesztett légkondicionálót kapott. 1998-ban jelent meg az eddigi legkifinomultabb csúcsmodell Sport 350 néven. A versenyfékekkel, szénszálas hátsó szárnnyal és magnézium kerekekkel 280 km/h feletti végsebességet ért el.

Nem csak a V8-as motor sikere, de az új emissziós szabványok is pontot tettek a régi négyhengeres erőforrás végére. 1999-ig egészen 9186 darab négyhengeres Esprit készült. A következő évben újabb évforduló következett: elkészült a 60 ezredik Lotus és a 10 ezredik Esprit.