A Tipo 26 sikeresnek bizonyult a versenypályákon, így a márka jövőjét a következő két évtizedben a versenyautók határozták meg. A szemlélet az A6-sorozat 1946-os bemutatkozásával kezdett megváltozni: a következő 11 évben 82 versenyautó és 136 közúti sportkocsi készült. Majd 1957-ben a Maserati megszerezte a Formula-1-es világbajnoki címet, és már csak a sorozatgyártású autókra koncentrált, kezdve a 3500 GT-vel. A márka a hatvanas években élte igazi fénykorát: a Sebring, Mistral, Ghibli, Indy, Mexico és Quattroporte segítségével néha az egyeduralkodó Ferrarit is sikerült megelőzni.
Míg az akkori Ferrarik főleg versenypályára készült autók közúti változatai voltak, a klasszikus Maserati sportkocsik ritkán láttak pályát, mindennapi Gran Tourismo autóknak számítottak, sokszor évente 50 ezer km-es futásteljesítménnyel. Ezt a hagyományt a középmotoros Bora és Merak törte meg a hetvenes évek elején, míg a 3200 GT, Spyder és az új Coupé bemutatásával a márka teljesen új utakat keres.

1948 - A6 1500 Pininfarina
Az első háború utáni Maserati egyben a fivérek utolsó alkotása is volt. Nevében az A betű a márka alapítóját, Alfieri Maseratit idézi. A Pinin Farina által megálmodott és elkészített prototípus az 1947-es Genfi Autószalon egyik legfeltűnőbb autójának számított. Az 1,5 literes, hathengeres, egy karburátoros erőforrás 65 lóerőt teljesített, ezzel 154 km/h-s sebesség elérésére volt képes. Az 1951-es A6G már kétliteres, száz lóerős motorral jött ki, négy év alatt azonban csupán 16 példány készült el. Ebből kilenc a Pinin Farinánál négyüléses egyedi karosszériával jött ki, de a Frua és Vignale is épített az A6 alapjaira.

1954 - A6G/54 Zagato
Az A6G/54 már három karburátoros, 150 lóerős motorral készült, az A6GCS versenyautó erőforrásának közúti változatával. 1956-tól kettős gyújtással bővülve már 160 lóerőre nőtt a teljesítmény. Ismét számos karosszériaépítő vette alapul az A6-ost: a torinói Serafino Allemano összesen 21 darabot készített a négyüléses, magas tetős, 185 km/h-ra képes 2000 Berlinából. Pietro Frua további hatot épített meg. A milánói Zagato által elkészített 2000 Sport már kétüléses, 210 km/h végsebességű sportkocsinak számított. 1956-ban egy Zagato-féle A6G/54-nek sikerült felülkerekednie a Fiat 8V-n, megnyerve az olasz GT-bajnokságot. Zagato húsz kupét gyártott le, köztük néhányat a márkavédjegyének számító "buborék-tetővel".

1958 - 3500 GT
Az 1957-es Formula-1 emlékezetes világbajnoki címe után a Maserati a versenyautóktól a közúti sportkocsik felé fordult, kezdetként a 3500 GT-vel. A Touring Milano által készített elegáns Superleggera karosszéria az 1954-es Ford Thunderbird vonalait idézte fel, majd 1958 végén a szintén Touring-féle Aston Martin DB4-esen is feltűnt.
Ezt a kényelmes, tágas, négyüléses kupét a 300S és 250F versenyautók motorja hajtotta. A kettős gyújtással, három karburátorral szerelt hathengeres a korai modellekben 230, később 220 lóerőt teljesített. 1959-től tárcsafékekkel, 1962-ben pedig már Lucas befecskendezővel is kapható volt, utóbbi segítségével a teljesítmény 235 lóerőre, a végsebesség 230 km/h-ra nőtt.
A 3500 GT igazi sikermodellnek számított, hiszen összesen 1983 darab készült, ennek alig kevesebb mint fele befecskendezéssel. Tulajdonosai között olyan hírességeket is találhatunk, mint III. Rainer Monaco hercege, Tony Curtis, Anthony Quinn, és egy fiatal olasz traktorgyáros, Ferruccio Lamborghini…

1959 - 5000 GT
Az 5000 GT egy igazi különlegesség: minden két hónapban csupán egy példány hagyta el a Maserati üzemét. Ebben a modellben mutatkozott be először V8-as motor: a 450S versenygépből vett erőforrást 4,9 literesre növelték, teljesítménye így 340 lóerő volt. 1961-től befecskendezéssel 330 lóerősként készült tovább, míg az ötfokozatú sebességváltó 1963-ban jelent meg a kínálatban. Végsebessége tekintélyt parancsoló: karosszériától, áttételtől és erőforrástól függően 250-270 km/h között változott.
A modell Reza Pahlewi sahnak köszönheti létezését, aki egy különlegesre átépített 3500 GT-t rendelt a Touringtól. Az 5000 GT további változatait a Pinin Farina (Gianni Agnellinek), Frua (Karim Aga Khannak), Michelotti (Briggs Cunninghamnek) és Ghia (Ferdinando Innocentinek) készítette, de a Bertone és Monterosa is épített a típus alapjaira. A 32 elkészült darabból azonban 21-nek Serafino Allemano készítette a karosszériát.

Modell: 1959 Maserati 5000 GT Motor: 90° V8 Furat/löket: 94 x 89 mm Hengerűrtartalom: 4941 ccm Teljesítmény: 242 kW (325 LE) 5500/min Literteljesítmény: 65,78 LE/l Saját tömeg: 1652 kg Hossz./Szél./Mag.: 4760/1700/1320 mm Tengelytávolság: 2600 mm Legyártott darabszám: 32 Végsebesség: 260-270 km/h

1964 - Mistral
Az első, szél után elnevezett Maserati kétüléses prototípusát Pietro Frua készítette. A Mistral érdekessége a praktikus hátsó csomagtérajtó volt, ami után az amerikai Road & Track magazin a sietős háziasszonyok autójának nevezte. Frontrészének formájában többek között Raymond Loewy Studebaker Avantijának vonalai is felismerhetőek. A legtöbb Mistral alumínium karosszériával készült, de az utolsó években, 1967-70 között már csak a motorháztetőt és az ajtókat formázták könnyűfémből. A Mistral alapjait a Sebring további 10 cm-rel megrövidített padlólemeze adta, ezzel a tengelytáv elérte a Ferrari 250 GT Berlinettáét. Minden modell négy tárcsafékkel és befecskendezéssel készült, ám az ötfokozatú kézi-, és a háromsebességes automata váltó közül választani lehetett. Csak kevés példányt hajtott az eredeti 3,5 literes: a legtöbbet a 245 lóerős 3,7-essel és 255 lovas 4,0-ással adták el. A nagyobb motorral már 255 km/h végsebesség volt elérhető. Összesen 828 kupé és 123 roadster készült.

1966 - Mexico
A 3500 GT utódjának neve a mexikói elnök 5000 GTI-jéből ered: López Mateos balesete után az autó karosszériáját a Vignale építette újjá 2,64 m-es tengelytávval, és az 1965-ös Torinói Autószalonon állította ki. A szériaváltozaton már csak kevés részlet változott. A modell neve akkor vált jogossá, mikor John Surtees az 1966-os Formula-1-es világbajnokságot a Mexikói Nagydíjon nyerte meg egy Cooper-Maserati V12-essel.
A Mexico hajtásáról 260 lóerős 4,2 literes V8-as gondoskodott, de 4,7-es változat is elérhető volt 290 lóerővel. Mindkét modellt ötfokozatú sebességváltóval és légkondicionálóval szerelték, az extralistát háromsebességes automata és szervokormány bővítette. A magas tetővonal ellenére 220 és 255 km/h-s sebességet értek el a Mexico modellek, melyek a Maserati palettán faborítású műszerfalukkal jelentettek egyedi színfoltot. Hét év alatt 482 Mexico talált gazdára, egyet Ronald Reagan is megvásárolt.

1967 - Ghibli
Az észak-afrikai sivatagi szélről elnevezett Ghibli a Maserati igazi álomautója volt: a bukólámpás, feltűnő formaterv a 28 éves Giorgetto Giugiaro munkája, aki akkoriban a Ghia stúdióban dolgozott. A Vignale karosszériás Ghiblit egy új, 310 lóerős 4,7 literes V8-as hajtotta. A német auto motor und sport mérése szerint az autó 274,8 km/h elérésére volt képes: pontosan annyira, mint a Ferrari Daytona. Néhány tulajdonos azonban panaszkodott, hogy 250 km/h-nál nem gyorsabb az autója, így ezt az SS változat megjelenésével orvosolták: a 4,9 literes V8-as 335 lóerőt teljesített. 1149 kupé és 125 roadster készült hét év alatt, ennek a fele 1968-69 között. Henry Ford II-t annyira lenyűgözte az autó, hogy megpróbálta megvásárolni a márkát - sikertelenül, helyette a DeTomaso, Ghia és Vignale tulajdonosává vált. Sammy Davis Junior, Peter Sellers, Jean-Paul Belmondo és Alberto Sordi is Ghiblit vásárolt magának.

Modell: 1967 Maserati Ghibli Motor: 90° V8 Furat/löket: 94 x 85 mm Hengerűrtartalom: 4719 ccm Teljesítmény: 246 kW (330 LE) 5500/min Literteljesítmény: 69,93 LE/l Saját tömeg: 1530 kg Hossz./Szél./Mag.: 4700/1790/1160 mm Tengelytávolság: 2550 mm Legyártott darabszám: 1149 Végsebesség: 280 km/h

1974 - Khamsin
A Ghibli és Mistral után az egyiptomi és líbiai forró sivatagi szél adta a Khamsin nevét. A kétüléses nagyszerű formáját Marcello Gandini, a Bertone mérnöke jegyezte. Az autó legfőbb jellegzetességei a hosszú frontrész, magas övvonal, alacsony tető és vékony tetőoszlopok voltak. A tolatás megkönnyítésére a hátsó lámpák közé egy kiegészítő ablak került.
A Ghibli SS örökségének számító 320 lóerős V8-assal a német Motor Revue 272,2 km/h-s sebességet és 6,6 másodperces 0-100 km/h gyorsulást mért, az 1690 kg-os saját tömeg ellenére. 1979-től az erőforrás teljesítménye 280 lóerősre csökkent, hogy megfeleljen a károsanyag-kibocsátási szabványoknak, de végsebessége még így is 250 km/h volt. A Ghibli 2,55 m-es tengelytávjával a Khamsin teljesen új hátsó felfüggesztést, Citroën hidraulikát és bukólámpákat vonultatott fel.
A Khamsint nagyszerű kezelhetőségéért dicsérték, de a közvetlen kormányzás és fékek sok vevőt elriasztottak. A Maserati nehéz idejében bemutatott Khamsinból mindössze 435 darab kelt el tíz év alatt.

1976 - Kyalami
A dél-afrikai Kyalami versenypályán megrendezett 1967-es nyitó versenyt Pedro Rodriguez nyerte meg egy Cooper-Maserati V12-essel. A Kyalami neve nem csak ennek, hanem a Maserati 1934-es és 1939-es dél-afrikai győzelmének is emléket állít.
A négyüléses kupé az Indy, Mexico és Sebring hagyományainak folytatója. A De Tomaso-val történt 1976-os egyesülést mindössze öt hónappal követte a Kyalami, amely a De Tomaso Longchamp átalakításával készült. A 4,2 literes V8-as 265 lóerőt teljesített (később 253-at), 1978-tól a 4,9-es változat 257 lóerőre volt képes. A Porsche 928 S-hez és Ferrari 400i-hez képest kiválóan kezelhető, de "mindössze" 229 km/h-t ért el és többet is fogyasztott. 198 darab készült el, ebből 25 automata váltóval.

1983 - Biturbo S
A Biturbo formatervét a szabadúszó Pierangelo Andreani készítette, majd Marcello Gandini 1987-ben és 1990-ben is felfrissítette. A dupla turbós, hengerenként háromszelepes V6-os eredetileg karburátorral készült, a befecskendezés csak 1986-ban érkezett, de 1983-ban az S modellek már töltőlevegő-hűtővel készültek. A négyszelepes változat 1988-ban jött ki. Az 1981-es 180 lóerős és az 1990-es 285 lovas modellek között mintegy húszféle változat készült, közte kétajtós kupé és négyajtós lépcsőshátú karosszériákkal. A kétezres V6-os csak az olasz piacra készült, exportra a 2,5 és 2,8-asok kerültek. Tizenkét év alatt 24292 darab Biturbo készült, ebből 10299 lépcsőshátú és 3793 spyder.

Modell: 1983 Maserati Biturbo S Motor: 90° V8 Furat/löket: 82 x 63 mm Hengerűrtartalom: 1995 ccm Teljesítmény: 134 kW (180 LE) 6000/min Literteljesítmény: 90,23 LE/l Saját tömeg: 1086 kg Hossz./Szél./Mag.: 4153/1714/1305 mm Legyártott darabszám: 9206 Végsebesség: 215 km/h

1993 - Ghibli
Az 1966-os klasszikus név újra feltűnt egy dupla turbós kupén. Marcello Gandini az 1981-es Biturbo és az 1989-es Shamal vonalait olvasztotta össze. A magas hátsó az aerodinamikára és a csomagtér méretére is kedvező hatással volt, míg az utastér kidolgozása a Jaguar és Bentley színvonalán mozgott. A hazai, olasz piacra a Ghibli egy hengerenként négyszelepes, 306 lóerős kétliteres V6-ossal készült, míg az exportpéldányokat 284 lóerős 2,8-assal szerelték. 1995-től hatfokozatú kézi-, és négysebességes automata váltó közül lehetett választani. A Maserati kis sorozatban egy 330 lovas változatot is készített a Ghibli Open Cup kupasorozat részére. Hat év alatt 2183 Ghibli készült, majd 1998-ban megérkezett a V8-assal szerelt utód, a 3200 GT.